Tényleg villámháború volt Putyin célja?

Az orosz támadás első napjai alapján úgy tűnik, hogy az orosz vezetés valóban egy villámháborúban bízott. Ez abból látható, hogy az orosz erők előbb precíziós csapásokkal próbálták kiiktatni az ukrán repülőtereket és légvédelmi rendszereket, majd legalább négy irányból indítottak szárazföldi támadást. Ez azt a célt szolgálta, hogy megosszák az ukrán erőket az ország déli, keleti, délkeleti és északi részében. Mindeközben orosz deszantos egységek indultak Ukrajna fontos városaiba és katonai objektumaira: többek között Kijevbe és Harkivba. A számítás vélhetően az volt, hogy a 2014-es krími hadművelethez hasonlóan az ukrán erők nem fejtenek ki ellenállást, és az orosz hadsereg legelitebb alakulatai gyorsan megszerzik a kontrollt az ukrán stratégiai objektumok, kommunikációs központok és városi adminisztrációk felett. Valószínűleg volt egy terv az ukrán politikai vezetés elfogására vagy likvidálására is, amivel az országot rögtön a háború elején vezetők nélkül hagyták volna.

Az orosz védelmi minisztérium által, egy jó adag propagandával is vegyített felvételen pont a légi deszantosok láthatóak, ahogy az egyik ukrán repülőteret kerítik ellenőrzésük alá.

 Mire az orosz szárazföldi erők odaértek volna Kijevhez, már nem volt kinek segíteni.

Növekedtek Ukrajna esélyei az első két hét után?

Bár Ukrajna esélyei jelentősen nőttek, de az továbbra sem látszik, hogyan tudnák a helyzetet megfordítani, és visszavonulásra kényszeríteni az orosz hadsereget.

Azonban egyrészt nem mindegy, hogy ezt milyen veszteségek árán teszik meg. A háború durvul, és egyre kegyetlenebbé válik. Másrészt látható, hogy a kvantitatív elemzés – azok a bizonyos számok a papíron – éles helyzetben nem feltétlenül találkozik a valósággal, és az ukrán ellenállás, valamint az orosz hadseregben tapasztalható problémák alaposan megkavarták a statisztikai valószínűségszámítást.

A harcok mégis folytatódnak, és bár a gyors orosz győzelem nem következett be, és több frontszakaszon az ukrán erők meg tudták állítani az ellenfelet, Ukrajna még nem áll jól a háborúban. Nyilvánvalóan az orosz vezérkarban sem kizárólag a villámháborúban bíztak, és ott lapult egy „B” terv is a fiókban. Jelenleg ezt látjuk: kisebb intenzitású harcok folyamatos légitámadások mellett, és az ukrán nagyvárosok és ukrán erők lassú bekerítése.

A mellékelt térkép jól szemlélteti az orosz hadsereg előrenyomulását Ukrajnában: nagy területek feletti kontrollról nem beszélhetünk, inkább a főbb útvonalakat tartják ellenőrzésük alatt. Látható, hogy Kijevet több oldalról próbálják bekeríteni az orosz erők, és már nemcsak a Dnyeper folyó jobb partja felől, hanem lassan a bal partot is ellenőrzés alá vonják az északkeleti területek, Szumi felől érkező egységek. Harkiv és Csernyigiv körbe van kerítve, és hősiesen védekezik, az Azovi-tenger partján fekvő, a bombázások következtében szinte földig rombolt Mariupol elfoglalása pedig valószínűleg már csak napok kérdése. 

Az első napokban valószínűsíthetően az orosz erők nagyobb katonai áldozatokat szenvedtek, mint az ukrán erők, amelyek védelmi vonalak mögött várták az ellenfelet, ráadásul az első napokban érkező deszantos egységek is nagy létszámbeli hátrányban voltak, és gyorsan felszámolták őket. Az ukrán hadsereg bekerítésével azonban már megfordulhat a mérleg, és egyelőre nem látni, hogy az ukrán erők miként tudnak hatékonyan védekezni. Az ukrán nagyvárosok körbezárása, lassú kiéheztetése és kivéreztetése szintén aggodalomra adhat okot, miközben az 1948-as berlini légi hídhoz hasonló forgatókönyv nem mutatkozik Kijev vagy Harkiv ellátására.

Katonailag az orosz hadsereg kudarcot vallott? 

Kudarcról egyelőre nem beszélhetünk, de már most látható, hogy az orosz katonaság egy sor rendszerszintű problémával küzd, leginkább:

• Logisztika és ellátás
• Harci morál
• Irányítás szervezetlensége
• Időjárás

Az utakon hagyott orosz katonai járművek és tankok nagy száma épp ennek a szervezetlenségnek köszönhető: úgy tűnik, hogy még a legmodernebb orosz haditechnika sem volt megfelelően karbantartva a hadművelet előtt. Az üzemanyag-ellátással gondok vannak, a katonák pedig, ha elfogyott az üzemanyag, nem várják meg a töltőkocsik érkezését, és inkább otthagyják a járműveiket. Az ukrán erők pedig felszedik ezeket az elhagyott járműveket, és hadrendbe állítják. Ahogy az ukrán védelmi miniszter fogalmazott, a háború első tíz napjában több haditechnikát „kaptak” az oroszoktól, mint amennyit maguk szereztek be az elmúlt néhány év alatt.

 A helyiek által birtokba vett orosz haditechnika Szumi mellett.

Az orosz hadsereg Ukrajnában egy agresszor, amely „az orosz lakosság védelme” helyett pusztítást végez, és pont az ott élő orosz lakosságot is irtja, akik az eredeti orosz reményekkel ellentétben nem álltak át a másik oldalra, és megszállóknak nevezik az orosz erőket.

Az orosz erőknek problémát jelent továbbá az időjárás, és emiatt eleve érthetetlen, hogy Oroszország miért pont ezt a februári időszakot választotta az invázió idejének. Előbb a tavaszi felmelegedés következtében

közlekedni csak a kiépített útvonalak mentén tudtak. Ezt az ukrán hadsereg a maga javára fordította, és a hidak és vasúti csomópontok felrobbantásával ellehetetlenítette az orosz erők mozgását. A tavaszi felmelegedést azonban hirtelen a visszatérő hideg időjárás váltotta fel, amely csak rontott a helyzeten: az üzemanyag-ellátási problémákkal küzdő orosz harckocsiknak –20 fokban sokkal több üzemanyagra lett szükségük. A katonai járműveket ráadásul ebben a helyzetben le sem lehetett állítani: a drasztikus hidegben egyrészt rendkívül nehéz vállalkozás a jármű beindítása, nem beszélve a fűtés nélkül halálra fagyó katonákról.

Az orosz hadsereg 

ami némileg kérdésessé teszi az orosz hírszerzés képességeit. Az ukrán erők például sikeresen blokkolni tudták az orosz kommunikációs csatornákat, és az ukrán források szerint emiatt történhetett meg az, hogy a Harkiv mellett állomásozó katonai stáb nem tudott kapcsolatba lépni a központi vezérkarral, ezért hagyományos mobilkapcsolatot használtak. Az ukrán nemzetbiztonság bemérte a hívást, és bumm – az akcióban kiiktatták az orosz hadsereg egyik magas rangú tábornokát, Vitalij Geraszimovot.

A tét most már presztízsben is mérhető: a politikai, személyesen Vlagyimir Putyinhoz kapcsolódó presztízsveszteségek mellett van egy komoly katonai oldala is. Az orosz hadsereg az elmúlt években úgy pozicionálta magát, mint egy alapos modernizáción keresztül átesett, legmodernebb haditechnológiával rendelkező katonaság, a világ legfejlettebb hadseregeinek egyike. Ezt a képet erősítette a 21. század első európai háborújának kikiáltott 2008-as orosz–grúz háború, amelyben az orosz csapatok mindössze hat nap alatt tudtak győzelmet aratni, a vértelenül végződött 2014-es Krím félsziget elfoglalása, vagy Moszkva szíriai beavatkozása 2015-től, amelyben az orosz hadsereg a legmodernebb fegyverfejlesztéseket demonstrálta a világnak. Eközben Oroszország a világ második legfontosabb fegyverexportőre, amely 2016–2020 között a globális katonai export mintegy 20 százalékáért felelt. Vagyis a fejlett orosz hadsereg mítoszának a megrendülése nemcsak magának Putyinnak kínos, de az orosz katonai exportra is hatással lehet.

Történelmi perspektívában is nézve, Oroszország ambíciói szinte soha nem felelnek meg a tényleges képességeinek. Ez még inkább így van azok után, hogy az orosz politikai rendszer elvesztette a kapcsolatot a valósággal: a reális értékelések és helyzetjelentések nem jutnak el az orosz politikai vezetéshez. Vlagyimir Putyin egy mesterséges buborékban él, és csak olyan jelentéseket kap az embereitől, amelyek ennek a buboréknak felelnek meg. Ezt úgy tűnik, hogy időközben maga az orosz elnök is felismerte, aki a Meduza hírportál belső forrásai szerint pénteken őrizetbe vette az FSZB ötödik csoportjának a vezetőit. Ez volt az orosz nemzetbiztonsági szervezet azon részlege, amely Ukrajnáról készített jelentéseket az orosz vezetés számára.

Meddig tarthat a háború?

Jelen pillanatban nincs olyan szakértő, aki erre a kérdésre válaszolni tudna. A válasz attól is függ, hogy mi a célja Vlagyimir Putyinnak Ukrajnával. Jelenlegi tudásunk szerint négy forgatókönyvről beszélhetünk:

1. A legrosszabb forgatókönyv, ha Putyin továbbra sem mondott le arról a céljáról, hogy lecserélje az ukrán politikai rendszert, és egy oroszbarát bábkormányt ültessen az ország élére. A jelek szerint ez lehetett az eredeti terv, amely megszakította volna Ukrajna nyugati integrációját, és a Moszkva által vezetett Eurázsiai Gazdasági Unió felé fordította volna az országot, követve az orosz birodalomépítés koncepcióját. Ez a terv a jelen állás szerint szinte megvalósíthatatlan, csakhogy a Kremlben nem biztos, hogy belátják ezt. Az ukrán ellenállás túl nagynak bizonyult, és az orosz agresszió ebben a tekintetben még inkább összekovácsolta az országot. Ilyen helyzetben egy oroszbarát bábkormányt kizárólag folyamatos katonai megszállás segítségével lehetne fenntartani, amire Oroszországnak egyszerűen nincs kapacitása. Mindezt már látjuk a megszállt kisebb ukrán városokban: még a viszonylag nagyobb orosz lakossággal rendelkező, délen fekvő Herszon városában is folyamatosak a tüntetések a megszálló orosz erőkkel szemben. Az ukrán ellenállás borítékolhatóan kemény és kitartó lesz, a háború ebben az esetben akár évekig is eltarthat.
2. A következő forgatókönyv szerint Moszkva lejjebb vesz a céljaiból, és stratégiai célok teljesítésével, illetve Ukrajna részleges felosztásával próbálkozhat, elvágva az országot a Fekete-tengertől. Ez biztosítaná egyrészt a 2014-ben megszállt Krím félsziget biztonságát, az ukrán tengerészet megsemmisítését és egy összeköttetés létesítését a Moldova mellett fekvő, a nemzetközi közösség által el nem ismert Transznisztriával. Mindez a 2014-ben már kidolgozott „Novorosszija”-koncepcióra épülne. Novorosszija, vagyis „Új Oroszország” egy történelmi terület volt, amelyet a törököktől szerzett vissza az orosz birodalom a 18. század során. A 2014-ben orosz támogatással indított kelet-ukrán szeparatista mozgalom erre a koncepcióra épített: ellenőrzés alá vonni Ukrajna keleti megyéit, kikiáltani a területek függetlenségét, majd az így létrehozott „népköztársaságokat” egy föderáció, a Novorosszija föderációja alá szervezni.
   
   
   A terv végül kudarcot vallott, Ukrajna a donyecki és luhanszki megyék mintegy harmadát kitevő DNR és LNR „népköztársaságokon” kívül ki tudta védeni a támadást. 2015. május 18-án a DNR és LNR vezetői „határozatlan időre” befagyasztották a Novorosszija-projektet, de azzal a kitétellel, hogy a „Novorosszija bármikor megújulhat, ha Kijev megszegi a tűzszünetet”. Jelenleg viszonylag magas a valószínűsége, hogy Oroszország éppen ezzel a forgatókönyvvel próbálkozhat. A már megszállt területekről az elmúlt napokban több információ érkezett arról, miszerint az oroszok egy referendumot készítenek elő az ukrán Herszoni megye „függetlenedésére” és a Herszoni Népköztársaság (HNR) létrehozására.
3. A harmadik, némileg jobb forgatókönyv szerint már az orosz vezetés is belátta, hogy ebből a háborúból nem jöhet ki jól, de a harcok azonnali leállítása komoly arcvesztéssel járna. Ezért Moszkvának kelleni fog legalább egy nagyobb győzelem, amely után leülhetne a tárgyalóasztal elé. Ilyen győzelem lehet például Harkiv vagy Odessza bevétele, ami azonban hatalmas veszteségekkel járna mindkét oldalon.
4. A negyedik, Ukrajna számára legoptimistább forgatókönyv szerint a fokozódó nemzetközi izoláció, gazdasági és katonai veszteségek miatt Oroszország a konfliktus további sorsát inkább tárgyalóasztalnál oldaná meg. Ebben az esetben Ukrajna valamilyen kompromisszumokra kényszerülne (például Krím félsziget orosz hovatartozásának elismerése, a NATO-tagság eltörlése az ukrán alkotmányból). Ez megtörténhet úgy is, hogy maga Vlagyimir Putyin látja be, hogy a tanácsadói megvezették Ukrajnával kapcsolatban, és leállítja a „különleges katonai műveletet”. Vagy megtörténhet egy esetleges hatalomváltás, katonai puccs következtében is, az orosz politikai elitek vagy katonai vezetők hatására. Erre a forgatókönyvre mutatkozik azonban a legkevesebb esély.
   
   Egyrészt a hatalomváltás alkotmányos formában (például az impeachment révén) lényegében lehetetlen vállalkozás, a katonai puccs pedig nagy belső kockázatokat jelent. Másrészt Oroszország számára egy ilyen béke egyértelműen vereséggel érne fel, és ha Vlagyimir Putyint nem buktatják meg, akkor a politikai megítélése hatalmas károkat szenved, lényegében lehetetlenné téve a 2024-es elnöki indulást, ami számára valószínűleg elfogadhatatlan lesz.

És végül még egy szempont: ezúttal vélhetően több és jobb fegyvereket is kaphat majd a nyugattól. Ugyanakkor nincs semmi garancia arra nézve sem, hogy Oroszország is felhagyna a terveivel: a béketárgyalások után a hibáiból tanulva még jobban rákészül, és újabb kísérletet tehet Ukrajna elfoglalására. 

(Borítókép: kilőtt harci járművek Kijev nyugati részén 2022. március 4-én. Fotó: Aris Messinis / AFP)