Index Vakbarát Hírportál

Csak azért élte túl a hajléktalan, mert felébredt – egy hidegvérű gyilkost keres a rendőrség

2022. március 15., kedd 09:51

Több támadás is érte a hajléktalanokat Washingtonban és New Yorkban, a rendőrség hajtóvadászatot indított.

Az első támadás március harmadikán, a második március nyolcadikán történt, az éjszaka közepén. Az áldozatok megsérültek, de túlélték. A harmadik esetnél egy kigyulladt sátorhoz riasztották a tűzoltókat, ahol egy halálos áldozatot találtak. A hajléktalant késsel és lőfegyverrel is megsebesítette a gyilkos, majd rágyújtotta a sátrat. 

Felébredt, túlélte

New Yorkban, Manhattan Soho negyedében egy hajléktalan túlélte a támadást. Őt a karján találták el, és a New York-i rendőrség elmondása szerint a hajléktalan felébredt, rákiáltott a támadóra, hogy mit művel, az illető pedig erre elmenekült.

Pár órával később azonban ugyanott, a Sohóban, a fegyveres rálőtt egy másik hajléktalanra, aki már belehalt a sérüléseibe. 

A rendőrség azt gyanítja, hogy egy ember áll a sorozatos támadások mögött. Az illetőt nagy erőkkel keresik, viszont a BBC jelenlegi információi alapján a hatóság segítséget kér az amerikai lakosságtól:

A washingtoni rendőrség 25 000 dollár jutalmat ajánl a fegyveres letartóztatásához vezető információkért, a New York-i rendőrség pedig 10 000 dollár jutalmat tűzött ki.

Szabadlábon van egy hidegvérű gyilkos

– mondta Muriel Bowser, Washington polgármestere és Eric Adams New York-i polgármester közös nyilatkozatában. A New York-i polgármester kihangsúlyozta, ez egy eléggé egyértelmű helyzet, szándékos gyilkosságról van szó, aminek indítéka, hogy az áldozat egy hajléktalan volt.

A New York-i hatóság több fényképet és egy videót is feltöltött a közleményében, amit a BBC úgyszintén lehozott. Ezeken a felvételeken látni, hogy az elkövető magas, vékony testalkatú férfi, aki az egyik képen maszkot visel a támadáskor, a másik képen pedig látszik az arca.

„A New York-i rendőrök fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy az igazságszolgáltatás elé állíthassuk azt az illetőt, aki felelős két, a legkiszolgáltatottabbjaink közé tartozó ember meggyilkolásáért”

– írják a Twitteren.

A New York-i rendőrség tovább nyomoz egy másik hajléktalan manhattani halála miatt is, írta meg a cikk végén a BBC. Bár arról a hatóság egyelőre még nem adott semmi információt arról, hogy ez az eset is összefüggne-e az eddigi támadássorozattal. 

Rovatok