Index Vakbarát Hírportál

Egy hónap után megtalálták az eltűnt testvérpárt az amazóniai dzsungelben

2022. március 18., péntek 10:57

Élve találták meg azt a két kisfiút, akik majdnem egy hónappal ezelőtt tűntek el az amazóniai dzsungelben, írta meg a BBC.

A megtalált testvérpár mindkét tagja kiskorú.

A nyolcéves Glauco Ferreirának és öccsének, a hatéves Gleisonnak Brazília Amazonas államának délkeleti részén, a Manicoré nevű település közelében veszett nyoma, amikor madarat fogni indultak az erdőbe, adta hírül a BBC.

Helyiek százai indultak a keresésükre, de Amazonas államában ez most egy esős évszak, ami nagyon megnehezíti a haladást az erdőben.

Azt is megírta a BBC, hogy a katasztrófavédelem már lemondott a fiúkról február 24-én, aminek következményeképpen be is fejezték a keresést. A falusiak tartottak ki tovább, múlt héten pedig egy favágó akadt a gyerekekre, teljesen véletlenül.

A fiúk meghallották a munkás baltacsapásait, és segítségért kiáltottak. A favágó a hangjukat követve talált rá a már teljesen legyengült gyerekekre, akiknek a teste tele volt horzsolásokkal, és a földön feküdtek. 

A helyi sajtó szerint a fiúk a szüleiknek azt mondták, a közel egy hónap tévelygés alatt semmit sem ettek, és esővizet ittak.

A Ferreira fiúkat azonnal a manicoréi kórházba vitték, majd helikopterrel átszállították őket Manausba.

Bár nagyon alultápláltak, de nem szenvedtek maradandó károsodást. Egyébként nem ez az első eset, hogy eltévedtek emberek az Amazonas erdejében.

Rovatok