Oroszország ukrajnai inváziója az álhírek hullámát indította el a közösségi médiában. Íme, néhány tipp, hogyan kerülhető el a fake news csapdája.
A háború első áldozata az igazság. A szólás közismert, és a lényeget tükrözi, és megannyi féligazság kering arról, hogy tulajdonképpen kinek is tulajdonítható. Ez azonban most lényegtelen.
Az álhírek nem csak a közösségi portálokon terjednek. A sokkal veszélyesebb változatát, a hamis állításokat az államilag támogatott propaganda is terjeszti az orosz–ukrán összecsapások idején,
elvégre a katonai mellett fontos szerep jut a lélektani hadviselésnek.
Az álhír értelemszerűen olyan állítás vagy történet, amely általában minden valóságalapot nélkülöz.
Két típusa létezik.
Az egyiket szándékosan teszik közzé azzal a céllal, hogy valótlanságot hitessenek el, vagy hogy az úgynevezett kattintásvadászattal minél több látogatót csaljanak egy weboldalra.
A tudatos hazugságokat akkor is megosztják, ha a szerző tisztában van azzal, hogy szövege kitalált.
A másik típusú történetben van némi igazság, de nem teljesen pontos. Ebben az esetben a szerzők – köztük újságírók vagy bloggerek – publikálás előtt nem ellenőrzik a tényeket, vagy esetleg eltúlozzák a történteket, általában azért, hogy minél nagyobb megosztást érjenek el.
A közösségi média révén az álhírek még könnyebben és gyorsabban terjednek, ami csak fokozza a gondot, ráadásul a fotók, videók szerkesztése, valamint a valósághűnek tűnő hamis weboldalak létrehozása is egyszerűbb, mint korábban.
Napjainkban valós, elkeserítő videókat osztanak meg arról, hogy mi történik Ukrajnában. Ezekkel együtt azonban a korábbi konfliktusokról készült felvételek is rohamosan terjednek. Az emberek gyakran azért osztják meg ezeket, mert megdöbbennek, vagy csak segíteni próbálnak. Ez azonban fokozza a káoszt.
A leghatásosabb módja annak, hogy kiderítsük egy videó valódiságát, ha nyomokat keresünk: például az időjárást, az útjelző táblákat, vagy azonosítjuk a térségben beszélt nyelvet.
A Krím 2014-es orosz megszállásáról és a 2020-as bejrúti robbantásról készült videókat széles körben osztották meg úgy, mintha a jelenlegi háború idején készültek volna.
A Google térképes szolgáltatása segítségével kideríthető, hogy a fotó vagy videó valóban onnan származik-e, amit a forrása feltüntet. A számos weboldalon elérhető képkeresés segítségével ellenőrizhető, hogy a videót vagy képet korábban megosztották-e már az interneten. Az árulkodó nyom arra utal, hogy egy korábbi történetet vajon újrahasznosítottak-e.
Célszerű megvizsgálni, hogy ki osztotta meg a posztot. Vajon megbízható a forrás?
A félrevezető videók közzétevői néha csak lájkra és megosztásokra vágynak. Egy olyan nyugtalanító időszakban, mint a háború, a posztok akár felkapottak is lehetnek. Mások azért osztanak meg hamis állításokat, hogy bizonyos narratívákat erőltessenek másokra: hogy egy bizonyos politikai programot népszerűsítsenek, vagy csak hogy egyszerűen kételyt és zavart keltsenek.
A BBC-ben több fiatal olyan oroszbarát társáról beszélt, akik ukránokkal vitatkoztak, és minden bizonyíték nélkül azt sugallták, hogy a háború „megrendezett”, vagy Ukrajna a saját területét bombázza.
Az úgynevezett trollokat még azok a képek sem tudták meggyőzni, amelyeken a Kijev melletti, teljesen lebombázott otthonok láthatók. A trolloknak kevés követőjük van, vagy egyáltalán nincs, a profilképüket kölcsönözték, és hétköznapi felhasználónevek alatt irogatnak. Könnyű kiszűrni azokat, akik csak az invázió kezdete után kezdtek el posztolni. Nehéz ugyanakkor kideríteni, hogy végül is ki működteti ezeket a profilokat.
Az álhírek terjesztésébe néha a diplomácia is belekeveredik.
A Twitter a minap törölte a londoni orosz nagykövetség két bejegyzését, amelyekben azt állították, hogy egy ukrán kórház orosz erők általi bombázása álhír volt.
A közösségi médiában a háborúról megjelenő posztok ijesztőek, érzelmeket váltanak ki, és emiatt a gyanútlan emberek néha megosztják az ilyen bejegyzéseket, mielőtt ellenőriznék a valóságtartalmukat.
A dezinformáció azért terjed, mert az érzelmeinkre és az előítéleteinkre épít.
Nem csak a baljós érzelmek terjednek. Néha a reményt keltő történetek is fékeveszetten osztódnak. Erősíthetik ugyan a morált, biztatónak tűnhetnek, de hozzájárulnak az online káosz elburjánzásához, és megnehezítik annak kiderítését, hogy mi is történik valójában.
Az információs háború többről szól, mint a közösségi média. A csatát hadban álló kormányzatok vívják, amelyek propagandát terjesztenek. A legegyszerűbb módja, hogy ezt kiszűrjük: vajon a forrás miért állít valamit, és azt milyen bizonyítékokkal támasztja alá.
Előfordulhat, hogy egy történetet valaki, vagy emberek egy csoportja álhírnek nevez – holott valójában nem az. Elfogadhatatlan számukra az igazság, mert esetleg fájó.
Mások álhíreknek neveznek dolgokat, holott valójában csak más a véleményük. Ennek következtében egyesek már azt sem tudják, kinek és mit higgyenek.
Az álhír néhány egyszerű kérdés alapján kiszűrhető:
Ha a fenti kérdések bármelyikére a válasz nem, akkor célszerű a forrást vagy a témát megosztás előtt alaposan ellenőrizni.
(Borítókép: Egy ukrán menekült nő képet mutat a telefonján egy Ukrajnában lévő égő lakásról 2022. március 9-én. Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters)