Index Vakbarát Hírportál

„Krematóriumot” találtunk az atombunkerben

2022. március 23., szerda 13:17

Aki nem tud távmunkát végezni, annak nincs sok dolga a kijárási tilalom alatt. Kijevben hétfő estétől szerda reggelig tartott a „diverzánsvadászat”. A hivatalos verzió szerint a hatóságok a kijárási tilalmat használják a szabotőrcsoportok azonosítására és felszámolására, aki pedig kimegy ez idő alatt az utcára, automatikusan gyanúsítottá válik. Állítólag a szerdai műveletek is sikeresek voltak. Eközben az atombunker lakói újabb részeit tárták fel a föld alatti óvóhelynek, és megtalálták a szovjet építmény „krematóriumát”. 

Horrorfilmbe illő sötétség volt az egyik olyan ajtó mögött, amely a kezdetek óta zárva volt. Egészen eddig fel sem merült, hogy kinyissák, de a kijárási tilalommal járó unatkozás meghozta a vállalkozókedvet. 

Gyere, nem hiszed el, mit találtunk – hívogattak a sötét, poros szobákba, mintha nem láttak volna még horrorfilmet. A szobákban nem tudni, mikor jártak utoljára, de a gyanú szerint még valamikor a Szovjetunió idején. 

„Ez itt egy krematórium” – szögezte le az egyik bunkerlakó, és a meglepetés hevében magam is elhittem. Pedig elképzelhető, hiszen felmerül a kérdés: az atomháborúban mit csinálnak a föld alatt élők a halottakkal? 

Persze később ráeszméltünk, hogy a szovjet építésű bunker konyhájába tévedtünk, erre utalnak a szomszédos szobában álldogáló, rozsdaette lábasok. Nem mindennapi felfedezés. 

Krematóriumot találtunk az atombunkerben

(Borítókép: Kiss Dániel / Index)

Rovatok