Index Vakbarát Hírportál

Éppenhogy megnyitott, a kabuli tálib kormányzat ismét bezáratta a lányokat oktató középiskolákat

2022. március 23., szerda 08:10

A kapunyitást követően a kabuli tálib kormány ismét elrendelte a lányokat oktató középiskolák bezárását, a tanulókat hazaküldték.

A 7–12. lányosztályok bezárásáról szóló hírt Inamullah Szamangáni kormányszóvivő is megerősítette az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott közleményében, ám részleteket nem árult el, közölte az MTI.

A tanításnak március huszonharmadikán reggel kellett volna újra kezdődnie a lányokat oktató középiskolákban, melyeket a tálibok augusztusi hatalomra kerülésük után zárattak be.

Jóllehet, a hatalomátvétel nyomán szinte minden iskola bezárt, a fiúk középiskolai oktatása nem sokkal később újrakezdődött, az új kormányzat pedig ígéretet tett lányosztályok indítására is.

A francia hírügynökség információi szerint a diáklányokat egyszerűen felszólították, menjenek haza, és semmi mást nem közöltek velük.

Az első, 1996-tól 2001-ig tartó tálib kormányzat idején a lányokat elzárták az oktatás elől, ám a radikálisok bukása után szinte azonnal megugrott az iskolába járó lányok száma: az ENSZ Oktatásügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) adatai szerint 2018-ban tíz diákból négy lány volt.

Utoljára nőnapkor írtunk itt az Indexen e témában.

Rovatok