Index Vakbarát Hírportál

Az oroszok már tervezik a Putyin–Zelenszkij találkozót

2022. március 29., kedd 18:05 | aznap frissítve

Vízválasztóhoz érkeztek a béketárgyalások, és egyre pozitívabb képet kapunk az ukrán–orosz konfliktus jövőjét illetően. A felek megegyeztek abban, hogy legközelebb a két ország külügyminisztere fog összeülni, azonban az orosz elnöki tanácsadó szerint ezzel egyidejűleg lehetséges lenne egy Putyin–Zelenszkij találkozó is.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, három hét után újra asztalhoz ültek Ukrajna és Oroszország képviselői Isztambulban, hogy folytassák a két ország közötti béketárgyalásokat. A tárgyaláson részt vevő török külügyminiszter szerint az orosz és ukrán tárgyalófelek közös megegyezésre jutottak bizonyos kérdésekben – számolt be az Independent.

Vízválasztóhoz érkeztek a béketárgyalások

Mevlut Cavusoglu kijelentette: a két fél a tárgyalások kezdete óta „a legjelentősebb előrelépést” érte el a keddi isztambuli találkozón. Ezt a kijelentést – és ezáltal a tárgyalások sikerét – az orosz védelmiminiszter-helyettes is alátámasztotta, aki bejelentette, hogy Oroszország jelentősen csökkenti a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv környékén a két ország közötti bizalom megerősítése és a béketárgyalások jövőbeli sikere érdekében.

Az Egyesült Királyság értesülései szerint az orosz katonai tevékenység már el is kezdett csökkenni Kijev környékén. A brit miniszterelnök szóvivője ma délután azt mondta, hogy csökkent az orosz bombázás Kijevben – számolt be a Sky News

Bár a tárgyalások szerdán nem folytatódnak, a török miniszterhelyettes szerint legközelebb az orosz és az ukrán külügyminiszter fog összeülni tárgyalni. Azonban az orosz elnöki tanácsadó szerint a külügyminiszterek találkozójával egy időben lehetne a várva várt Putyin–Zelenszkij találkozó is. 

Tervben a Putyin–Zelenszkij találkozó

A TASZSZ szovjet-orosz állami hírügynökség szerint Oroszország azt javasolta, hogy az orosz és az ukrán elnök találkozóját a két ország külügyminisztere tárgyalásával egy időben szervezzék meg. Vlagyimir Medinszkij orosz elnöki tanácsadó, aki az Ukrajnával folytatandó tárgyalásokon az orosz delegációt vezeti, elmondta: 

A mai tartalmas beszélgetés után megegyeztünk, és egy olyan megoldást javasoltunk, amely értelmében a külügyminiszterek parafálásával egyidejűleg lehetséges lenne az államfők találkozója

Az orosz fél korábban azt mondta, hogy egy ilyen találkozó akkor lesz lehetséges, ha a két ország tárgyalói és külügyminiszterei által kidolgozott szerződés aláírásra készen áll. Azonban Medinszkij szerint a békeszerződéssel kapcsolatos munka gyorsan halad, és a béke lehetősége sokkal közelebb került, mint valaha.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, keddi percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij. Fotó: Mikhail KLIMENTYEV / SPUTNIK / AFP /  Ukrainian Presidential Press Service / Handout / Reuters)

Rovatok