Index Vakbarát Hírportál

X nem is lesz az amerikai útlevélben

2022. március 31., csütörtök 21:17

Az Egyesült Államok állampolgárai az útlevéligénylő-lapokon a férfi és nő kategória mellett már az X neműt is választhatják április 11. után – ismertette az MTI az amerikai külügyminisztérium csütörtöki közleményét. Eközben a Biden-adminisztráció meghirdette a transznemű személyek napját, miután néhány amerikai tagállam egyes intézkedései állítólag korlátozzák az érintett személyek jogait.

A State Department tavaly júniusban jelentette be, hogy az amerikai állampolgárok immár orvosi igazolás nélkül is megválaszthatják az igénylőlapokon a nemüket. Októberben kiadták az első olyan amerikai útlevelet, amelyen a Neme kategória után az X szerepelt. Ennek célja az volt, hogy olyan személyek is igényelhessenek úti okmányt, akik nem a férfi vagy nő kategóriából kívánnak választani.

Jövőre már minden más személyes okmány igénylésekor lehetőség nyílik erre

– áll az Antony Blinken amerikai külügyminiszter nevében kiadott közleményben.

A fenti változtatás csak az egyike a Biden-adminisztráció által életbe léptetett több újításnak, alig egy nappal azt követően, hogy Oklahoma és Arizona tagállam republikánus kormányzói olyan törvényjavaslatokat írtak alá, amelyek megtiltják a transznemű sportolóknak, hogy az iskolai sportversenyek női számában induljanak.

Oklahoma és Arizona ezzel csatlakozott azon tagállamokhoz, amelyek már megszavaztak vagy hatályba is léptettek hasonló törvényeket. A transznemű emberi jogok kérdése a reproduktív jogok ügyével együtt az Egyesült Államokban országszerte zajló kulturális-társadalmi viták középpontjába került az elmúlt években.

A Biden-adminisztráció újfent elítéli a veszélyes és vissza-visszatérő transzneműellenes jogi támadásokat, amelyeket az egyes tagállami törvényhozásokban nyújtanak be és szavaznak meg az Egyesült Államokban

– áll a Fehér Ház közleményében, mivel az amerikai szövetségi kormány különféle kezdeményezésekkel igyekszik felszámolni a transznemű emberek előtt álló akadályokat. Ezek között szerepel az utazás megkönnyítése, a transznemű gyerekeknek és családjuknak nyújtandó támogatások, a szövetségi szolgáltatásokhoz és juttatásokhoz történő hozzáférés megkönnyítése és a nem hagyományos kategóriák számának és láthatóságának növelése a szövetségi adatbázisokban.

Rovatok