Index Vakbarát Hírportál

Nehéz megmondani, hogy Csernobilban vagy Kijevben jár az ember

2022. március 31., csütörtök 08:02

Nem ez az egyetlen ilyen kiégett ház, tele van velük a város – mondta egy mentős a Kijevtől délre fekvő Vaszilkiv településen, miközben a Csernobil melletti elhagyott Pripjatyra emlékeztető romos házat fotóztam belülről. Helyszíni riport Kijevből, a több mint egy hónapja tartó háború egyik fő célpontjából.

A városkában található üzemanyag-tározót napokkal korábban érte találat, a létesítményből és környékéből nem maradt semmi. Csakhogy az oroszok magát a várost sem kímélték, a helyiek elmondása szerint kiégett egy kollégium, egy sportcsarnok és sok lakóház. 

Bár Oroszország bejelentette, hogy csökkenti a harci tevékenységet Kijev és Csernyihiv megyékben, az ukrán fővárost megrázó robbanások nem ezt igazolják. Bárkit kérdezek, a válasz az orosz bejelentésre egyértelmű: azt sem hiszik el, amit az oroszok kérdeznek. 

Mi több, az utóbbi napokban annyi rakétát indítottak a főváros és környéke ellen, hogy már nem mindegyik fér bele az ukrán hírforrásokba, illetve már nem is számolnak be mindenről.

Úgy tudjuk, ennek az oka az, hogy az újságírók ne lepjék el a támadás alá került helyszíneket és fényképezzenek le mindent, geolokációs adatokat elárulva az ellenségnek. 

Vaszilkiv felé az út könnyen járható, mivel az ukránok valamelyest csökkentették az ellenőrző pontok számát, így fontosabb útvonalaknál végeznek szigorú ellenőrzést. Kijevet elhagyva húsz kilométerre itt-ott taposóaknákra figyelmeztető jelek vannak az út szélén, de nem tudni, az oroszok vagy az ukránok telepítették őket oda, már ha egyáltalán alá van aknázva a jelölt terület. Mindazonáltal jobbnak láttuk nem kitapogatni az igazságot. 

A tipikusan posztszovjet Vaszilkiv kihaltnak tűnt, csupán néhány üzlet és a helyi benzinkút volt nyitva, a települést az üresség érzése járta be. Ott is, mint Kijevben, a távolban robbanások zaja volt hallható, de nem lehetett beazonosítani, honnan származnak.

Monoton módon haladtunk előre a városkában, a bedeszkázott ablakú boltokat és a jobb időket is megélt, üresen álldogáló vendéglátóhelyeket bámultuk. „Nini, bokszklub!” – rikkantottunk fel az autóban, mivel éppen arról beszélgettünk, hogy az ilyen félreeső településeken vajon mivel foglalják el az emberek magukat békeidőben. Ahogy elhagytuk a bezárt sportklubot, szemünk elé tárult egy kiégett lakóház, amely olyan károkat szenvedett, amilyeneket Kijevben még nem láttunk.

Néhány napja történt, 28-án este. Hatalmas robbanás, tűz. Én a szomszéd lépcsőházban lakom, így szerencsém volt, de így is betörtek az ablakaim, a polcok leestek a falról. Egy nyolcvanhat éves néni meghalt, olyan sebesüléseket szenvedett. Itt volt tanító nálunk, angolt és franciát oktatott, egy nagyon tevékeny, szellemileg még mindig ép és aktív hölgy volt. Nagyon szerettük. Azt nem tudom, hogy van-e más halottunk, csak azokról, akik sérülésekkel kórházba kerültek

– magyarázza a romépületben egy nő, aki a környékbeli macskákat fogdosta éppen érkezésemkor.

Az épületet elnézve aligha állt meg a számláló egy áldozatnál. Bár több lakás viszonylag épp maradt, teljesen lakhatatlanná váltak. Más lakrészekben egy-egy félig-meddig épségben maradt tűzhely vagy mosógép árulkodott arról, hogy ott valaha éltek emberek. 

A terveink szerint az elkövetkező napokban felkeresünk több Kijev melletti települést, és az ott keletkezett károkról, otthonaikat elvesztő emberekről tájékozódunk. 

(Borítókép: Kiss Dániel / Index)

Rovatok