Index Vakbarát Hírportál

Meghalt az orosz politikus, aki már tavaly év végén elmondta, hogy háború lesz

2022. április 6., szerda 13:22 | aznap frissítve

75 éves korában meghalt Vlagyimir Zsirinovszkij, az Oroszországi Liberális Demokrata Párt (LDPR) vezetője – közölte szerdán Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház elnöke.

Az MTI szerint Zsirinovszkij három évtizeden át volt az orosz belpolitika közismert szereplője. Emlékének képviselőtársai egyperces csenddel adóztak, az alsóház a haláláról értesülve megszakította ülését.

Egy éles elméjű, tehetséges politikus volt. Egy olyan ember, aki megértette, hogy a világ hogyan működik és rengeteg dolgot előre látott

– ezt írta róla megemlékezésében Vjacseszlav Vologyin.

A Nyugat-ellenes, gyakran provokatív kijelentéseiről ismert, 75 éves konzervatív-nacionalista politikust, a harmadik legerősebb orosz politikai párt vezetőjét február 2-án koronavírus-fertőzéssel szállították kórházba, utána pedig lélegeztetőgépre is került

A politikus nyilvános szereplései alatt számos alkalommal uszított és követelt fegyveres fellépést Ukrajna ellen. Tavaly decemberben pedig már volt is olyan kijelentése, amely a háború kezdete után más kontextusba került:

Hajnali négy órakor, február 22-én látni fogjátok az új politikánkat. Szeretném, hogy 2022 békében teljen. De ragaszkodom az igazsághoz, hetven éve így teszek. Ez lesz az az év, amikor Oroszország újra nagy lesz.

Oroszország végül február 24-én hajnalban indított támadást Ukrajna ellen, de sokak szerint Zsirinovszkij itt lényegében már ezt jósolta meg (a politikus egyébként már korábban, 2014–15-ben is azt mondta, hogy Oroszországnak egész Ukrajnát el kell foglalnia).

A politikus által vezetett Oroszországi Liberális Demokrata Párt az orosz belpolitikában hivatalosan ellenzéki pártnak számít, de a gyakorlatban a fontosabb kérdésekben mindig az orosz kormánypárt mellett szavaz. Számos alkalommal kifejezetten ők nyújtják be ezeket a törvényjavaslatokat, hétfőn például a donbaszi népirtásról szóló állásfoglalást is ők kezdeményezték az orosz parlamentben.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, szerdai percről percre frissülő hírfolyamunkat  itt olvashatja.

(Borítókép: Vlagyimir Zsirinovszkij 2021. szeptember 3-án. Fotó: Natalia KOLESNIKOVA / AFP)

Rovatok