Oroszországban egyre többen támogatják az Ukrajna ellen indított, immár másfél hónapja tartó háborút. A legfrissebb felmérések szerint az orosz agressziót – vagy ahogyan hivatalosan Moszkva nevezi, különleges katonai műveletet – a lakosság 76 százaléka pártolja. A gond nem a felmérésekkel van: az oroszok döntő többsége szociológiailag is magyarázható okok miatt valószínűleg tényleg a hatalom mellett van. Ez a fajta nemzeti egység azonban mindig rövid távú, és a közhangulat a nyár végére megfordulhat, vagyis az orosz vezetésnek a háborút legkésőbb addig kell eredményekkel igazolnia.
Az állami Összorosz Közvéleménykutató Központ (VCIOM) a háború kirobbanása másnapjától, február 25-étől készíti rendszeresen az orosz invázió támogatásáról szóló felméréseit. Ez alapján pedig úgy látszik, hogy a háború előrehaladásával nemhogy nem csökkent a támogatás aránya, hanem még jelentősen növekedett is. A háború másnapján még a lakosság 25 százaléka ellenezte a „különleges katonai műveletet”, 65 százalék mellette foglalt állást. A támogatás aránya hétről hétre növekedett, mígnem a legutolsó mérés idejére, március 30-ára elérte a 76 százalékot, az ellenzők aránya pedig 15 százalékra csökkent.
Az orosz közhangulat megértése ebben a helyzetben különösen fontos lehet, hiszen a háború első napjaitól kezdve számos politikus és szakértő abban bízott, hogy a háborút elindító vezetést éppen az orosz nép válthatja le.
Kijelenthetjük, hogy az orosz gazdasági károk, a nagyszámú katonai áldozat és a teljes nemzetközi elszigetelődés ellenére is az orosz vezetés forradalom útján történő leváltásának (legalábbis a közeljövőben) nincs realitása, a lakosság és a politikai elit többsége is jelenleg Vlagyimir Putyin orosz elnök mögött áll.
A jelenség egyik magyarázata a nemzetegyesítő hatásban rejlik, ezt az angolszász politikatudomány „rally 'round the flag”-nek nevezi (összezárás a zászló körül). Ennek lényege, hogy vészhelyzetben, válságok alatt vagy külső veszély hatására az ország lakossága beáll az állami vezető mögé, függetlenül attól, hogy korábban hogyan vélekedett róla vagy a politikájáról.
Ez nagyon jól látszik az orosz vezetés népszerűségi indexeiből is: a Levada Központ által végzett mérésekből kiderül, hogy miközben Vlagyimir Putyin népszerűsége 2021 végén még 63 százalék volt, 2022 márciusára a népszerűség hirtelen húsz százalékpontot ugrott, 83 százalékra. A nemzetegyesítő hatás az orosz vezetés más tagjainál és intézményeinél is kimutatható: Mihail Misusztyin orosz kormányfő népszerűsége az év végi 54 százalékról 71 százalékra, az orosz kormányé 49 százalékról 70 százalékra növekedett. Eközben az Egyesült Államokat és az Európai Uniót negatívan értékelők aránya néhány hónap alatt majdnem megduplázódott 72, illetve 67 százalékra.
A másik szakértői elvárás szerint a háború súlya alatt és a nemzetközi szankciók hatására a változás az orosz elitből fog elindulni, vagyis Putyint saját emberei kényszeríthetik távozásra. A háború óta eltelt másfél hónapban látjuk, hogy ezen várakozások mögött sem volt realitás, sőt mi több, az orosz politikai elit még jobban összezárt Putyin mögött. Az orosz elnök által indított háború és a válaszul meghozott nyugati szankciók – legalábbis rövid távon – lényegében azt eredményezték, amit Putyin már több évtizede próbált elérni: konszolidálták az elitet.
A helyzet egyszerű: amíg megvan a lehetőség és a pénz, hogy orosz állampolgárként patriótának mutatkozz az egyik környezetben, de közben villát vásárolsz az Adriai-tenger partján, és Londonban járatod a gyerekeidet iskolába, addig a lojalitásod mindig megkérdőjelezhető lesz.
A jelen helyzetben az orosz elit számára nem maradt B terv. A nyugati szankciók miatt nem utazhatnak ki, a kinti vagyonukat és ingatlanjaikat elveszítették, ráadásul ha véget ér a háború, a szankciók minden valószínűség szerint nem lesznek eltörölve. Így a következő 10-15 évben számukra nem marad más, csak Oroszország, ez az egyetlen lehetséges politikai opció.
A gyerekeik immár orosz iskolákba fognak járni, a franciaországi síelésről, ahogy az olasz Riviéráról is, lemondhatnak. Ilyen helyzetben egyrészt nagyságrendekkel megnövekednek a politikai kockázatok, hiszen akinek a lojalitása megkérdőjelezhető, nemcsak a vagyonát, de a társadalmi helyzetét és az egzisztenciáját is elveszítheti. Másrészt megsértve is érezhetik magukat a Nyugat felé, hiszen a háborút a Kremlben tervelték ki, de az ostor végül rajtuk csattant.
A társadalom többségét és a politikai elitet konszolidáló tényezők mellett nagyon fontos szerepe van a propagandának is. Az orosz lakosság információs buborékba került: a közösségi oldalak és a független média az országban be van tiltva, a háborúról pedig csak a hivatalos állami források alapján lehet tudósítani, ellenkező esetben 15 év börtön járhat érte.
Így minden információ az orosz állami narratíva prizmáján keresztül jut el a lakossághoz: ebben az elferdített világban háború hivatalosan nincs, helyette „különleges katonai művelet” zajlik Ukrajnában; az orosz katonák nem bántják a civileket, és kizárólag katonai célpontokra lőnek; sőt, ha mégis civil gyilkosságok és porrá rombolt épületek kerülnek a sajtó látókörébe, akkor a hivatalos narratíva szerint ezeket maguk az ukránok okozták, hogy az ártatlan orosz katonákra kenjék ezeket a bűnöket.
Ilyen körülmények mellett megkérdőjelezhető, hogy az orosz állampolgárok valóban támogatják-e a „különleges katonai műveletet”, hiszen ők egészen más tartalmat tesznek e mögé, mint azok, akik tudják, mi történik jelenleg Ukrajnában. A jelek szerint azonban az oroszok teljes mértékben elhiszik, amit a televízióban látnak. A korábban már említett VCIOM közvélemény-kutató intézet például április 8-án készített felmérést az információs háttérről.
Az orosz lakosság 90 százaléka szerint jelenleg információs háború zajlik Oroszországgal szemben. Eközben a megkérdezettek 21 százaléka a legradikálisabb nézeteket vallja, miszerint „Ukrajnát meg kell tisztítani a náciktól”, és meg kell változtatni az ország politikai kurzusát.
Ugyanakkor a felmérések alapján azt sem lehet mondani, hogy más információk egyáltalán nem jutnak el az orosz lakossághoz: az emberek 61 százaléka állítása szerint látta az „Oroszországot negatív fényben feltüntető információkat”, de a 41 százaléka ezeket hazugságoknak tartja.
Bármennyire nagy és látványos most a nemzetegyesítő hatás szerepe, a jelenség bizonyítottan csak korlátozott ideig működik. A veszélyérzetet nem lehet folyamatosan fenntartani, ráadásul egyre inkább előtérbe kerülhetnek a gazdasági problémák. A külföldi tőke és cégek kivonulásának a hatása nem minden esetben jelentkezik azonnal, van, amiből még mindig vannak elérhető készletek, és a hiány így több hónappal később fogja éreztetheti a hatását. A folyamatos információs zajnak is most van igazán átütő ereje.
jelenleg az orosz állami csatornákon nincsenek szórakoztató műsorok, minden televíziós program aktuálpolitikai és híradós egységekből áll.
Egy idő után az állandó információs zaj fárasztóvá, sőt, idegesítővé válhat. Tisztában van ezzel az orosz vezetés is, így versenyt futnak az idővel: minél előbb kell jól prezentálható eredményeket mutatni, különben a folyamatos katonai veszteségek és súlyosbodó gazdasági helyzet hatására a közhangulat végül ellenük fordulhat. Bizonytalan politikai helyzetben pedig a politikai elit is egészen kiszámíthatatlanul viselkedhet.
(Borítókép: Járókelők a moszkvai Vörös téren, a Kreml közelében 2022. április 6-án. Fotó: MTI / EPA / Makszim Sipenkov)