Index Vakbarát Hírportál

Sanghaj elhagyására szólította fel a nagykövetség dolgozóit az amerikai külügyminisztérium

2022. április 12., kedd 16:57

Az amerikai külügyminisztérium a koronavírus-járvány sújtotta Sanghaj elhagyására szólította fel főkonzulátusa nem elengedhetetlenül szükséges dolgozóit és családtagjaikat a járványhelyzetre, valamint a vírus terjedésének visszaszorítását célzó, szigorú korlátozó intézkedésekre hivatkozva.

Az amerikai külügyminisztérium hétfő késő este kiadott közleményében továbbá aggodalmát fejezte ki a kínai hatóságok felé a városban tartózkodó amerikai állampolgárok biztonságát és jólétét illetően.

A 26 millió lakosú Sanghajban alkalmazott vesztegzár és egyéb korlátozó, valamint szűrő intézkedések egyike a legszigorúbbaknak azóta, hogy a vírus megjelent Kínában. Sanghajban március 28-án léptették életbe az eredetileg kétszakaszosra tervezett vesztegzárat, amely alapján előbb a város keleti, majd április 1-jétől a nyugati részeit zárták le.

Miután azonban a tömeges tesztelésekből nagyszámú fertőzöttet szűrtek ki a város minden részén, a hatóságok a vesztegzár meghosszabbítása mellett döntöttek. Az intézkedések miatt azonban a város lakói egyebek mellett akadozó élelmiszer-ellátásra, élelmiszerhiányra, valamint esetenként a szükséges orvosi ellátás hiányára panaszkodtak.

A városban csaknem száz, ideiglenes kórházat hoztak létre, több tízezer ágyas kapacitást biztosítva a fertőzöttek elkülönítésére. A karanténközpontokkal kapcsolatban azonban szintén sokan panaszkodtak, a többi közt a kényelmetlen körülmények, valamint amiatt, hogy a hatóságok a panaszmentes fertőzöttek számára sem tették lehetővé az otthoni karantént.

A mereven alkalmazott járványügyi óvintézkedésekre világítanak rá az olyan esetek is, amelyekben gyermekeket szüleiktől elválasztva helyeztek megfigyelés alá. A sanghaji hatóságok időközben lehetővé tették, hogy egy szülő kiskorú gyermekével együtt vonuljon karanténba a gyermek fertőzöttsége esetén.

A kínai internetezők körében nagy port kavart egy olyan eset is, amelyben járványügyi dolgozók agyonverték egy fertőzöttként azonosított sanghaji kutyáját. Az esetet a sanghaji hatóságok egyedi túlkapásnak minősítették, mindazonáltal nem volt példa nélküli: Kína más részeiről is érkeztek hasonló beszámolók.

Az Egyesült Államok pekingi nagykövetsége már a múlt héten közölte, hogy lehetővé teszik a sanghaji amerikai főkonzulátus nem nélkülözhetetlen munkatársai számára a város elhagyását. Az amerikai nagykövetség továbbá figyelmeztetést adott ki állampolgárai számára, miszerint „önkényes” járványügyi intézkedésekre kell számítaniuk Kínában. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő akkor alaptalan rágalmazással vádolta meg az amerikai felet, és védelmébe vette a kínai járványügyi intézkedéseket – számolt be az MTI.

Rovatok