Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai útlevéligényléseken áprilistól az „X neműt” is lehet majd választani

2022. április 13., szerda 08:12

Az amerikai állampolgárok immár orvosi igazolás nélkül is megválaszthatják az igénylőlapokon a nemüket.

Az Egyesült Államok állampolgárai az útlevél-igénylőlapokon a férfi/nő kategóriák mellett már az „X neműt” is választhatják április 11. után – jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön, miközben a Biden-adminisztráció meghirdette a „transznemű személyek napját”, miután néhány amerikai tagállam egyes intézkedései állítólag korlátozzák az érintett személyek jogait.

Tavaly júniusban jelentették be, hogy az amerikai állampolgárok immár orvosi igazolás nélkül is megválaszthatják az igénylőlapokon a nemüket.

Októberben kiadták az első olyan amerikai útlevelet, amelyen a „neme:” kategória után az X szerepelt, amelynek célja az volt, hogy olyan személyek is igényelhessenek úti okmányt, akik nem a férfi/nő kategóriából kívánnak választani.

Jövőre már minden más személyes okmány igénylésekor lehetőség nyílik erre

– áll az Antony Blinken amerikai külügyminiszter nevében kiadott közleményben.

A fenti változtatás csak az egyike a Biden-adminisztráció által életbe léptetett több újításnak, alig egy nappal azt követően, hogy

Oklahoma és Arizona tagállamok republikánus kormányzói olyan törvényjavaslatokat írtak alá, amelyek megtiltják a transznemű sportolóknak, hogy az iskolai sportversenyek női számában induljanak.  

A transznemű emberi jogok kérdése a reproduktív jogok ügyével együtt az Egyesült Államokban országszerte zajló kulturális-társadalmi viták középpontjába került az elmúlt években.

A Biden-adminisztráció újfent elítéli a veszélyes és vissza-visszatérő transzneműellenes jogi támadásokat, amelyeket az egyes tagállami törvényhozásokban nyújtanak be és szavaznak meg az Egyesült Államokban

– áll a Fehér Ház közleményében. 

Az amerikai egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma pedig új honlapot indított, amely a transznemű és LMBTQI-fiatalok, szüleik és gondviselőik részére nyújt különféle szolgáltatásokat.

Rovatok