Index Vakbarát Hírportál

Az oroszok kezdenek belefáradni a háborúba

2022. április 14., csütörtök 12:55

Egy orosz szakértő szerint az orosz társadalom közhangulata rohamosan romlik, a Kreml pedig nem húzhatja sokáig a konfliktust, mert azzal azt kockáztatná, hogy a nép ellene fordul.

Az oroszok kezdenek belefáradni a háborúba, mondta el Andrej Kortunov, az orosz állami Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsának igazgatója, aki korábban a parlament külügyi bizottsága mellett is dolgozott tanácsadóként. A szakértő a BBC Radio 4-es csatornájának World at One című műsorában azt találgatta, hogyan folytathatja Vlagyimir Putyin államfő az ukrajnai háborút, írta meg a Napi.hu

Putyinnak szüksége van valamire, amit úgy prezentálhat a társadalomnak, mint a háború megnyerését

– ismételte el a gyakran emlegetett feltételezést. A kérdés az, hogy mi lenne elég neki? Az államfő két nappal ezelőtt azt mondta, hogy az invázió egyetlen célja a Donbaszban élő oroszok megvédése volt. Ez arra utal, hogy nem forszíroznák a rendszerváltást Ukrajnában, hanem ehelyett az ország keleti térségében elért területeket akarják megtartani.

Kortunov emellett úgy gondolja, hogy a háború bármilyen kibővítéséhez a társadalom valamilyen szintű mozgósítására lenne szükség, ami még kockázatosabbá tenné az orosz vezetésnek az ukrajnai kalandot. Az oroszok nem akarnak harcolni az ukránok ellen. A Kreml támogatottsága hanyatlana, ha ez a konfliktus tovább bővülne vagy túlságosan hosszú ideig elhúzódna.

A belefáradás jeleit látom

– folytatta a szakértő, hozzátéve, talán túl korai kijelenteni, hogy a konfliktussal kapcsolatos közhangulat megváltozik, de az biztos, hogy azt, ami most van, nem lehet sokáig fenntartani.

(Borítókép: Lerombolt lakóépület romjai a délkelet-ukrajnai kikötővárosban, Mariupolban 2022. április 13-án. Fotó: Alekszej Alekszandrov / AP / MTI)

Rovatok