Index Vakbarát Hírportál

Levéllel jelentkezett a Madeleine McCann elrablásával gyanúsított férfi

2022. április 16., szombat 15:36

Christian B. a Daily Mail szerkesztőségének címzett egy levelet, amelyben többek között arról számolt be, hogy még mindig nem kérdezték ki Madeleine McCann elrablásával kapcsolatban.

Ahogy arról a korábbiakban beszámoltunk, egy német férfi, Christian B. lett a Madeleine McCann eltűnésének ügyében indított nyomozás első számú gyanúsítottja még évekkel ezelőtt. A férfi ugyanis pont a portugál Praia da Luz környékén tartózkodott 2007-ben, amikor nyoma veszett a lánynak. Az ügyészek egyenesen azt állították, bizonyítékuk van arra vonatkozólag, hogy megölte Madeleine-t, ám vádemelés eddig nem történt.

A férfi egyik barátja korábban arról is beszámolt, hogy Christian szeretett éjszaka betörni a helyi nyaralókba, ahonnan mindig eltulajdonított valamit, így amikor megtudta, hogy a férfi az ügy gyanúsítottja lett, már teljesen biztosnak vélte, hogy ő a tettes.

Christian egyébként jelenleg hétéves börtönbüntetését tölti az észak-németországi Oldenburgban, miután 2005-ben elítélték egy 72 éves nő megerőszakolásáért Praia da Luzban, ahonnan Madeleine két évvel később tűnt el. A férfi most egy levéllel jelentkezett, amelyet a Daily Mail szerkesztőségének juttatott el. 

Nem hallgattak ki egy váddal kapcsolatban sem, ahogy azt egyébként a német törvények megkövetelnék, de nyilvánvaló, hogy a német hatóságok, különösen az Igazságügyi Minisztérium inkább a médiát látja el különböző, velem kapcsolatos információkkal, amelyek valószínűleg még rosszabb színben tüntetnek fel

– írta a levélben, amelyben azt is megfogalmazta, hogy ez vonatkozik arra a büntetés-végrehajtási intézetre is, ahol jelenleg tartózkodik.

Mint kifejtette, azoknak, akik észszerűen gondolkoznak, mára nyilvánvalóvá kellett volna válnia, hogy a német hatóságok minden létező eszközzel próbálják eltussolni a hibákat, amiket elkövettek, a tévedések alatt pedig a német büntetőjog és a nemzetközi emberi jogok megsértését érti.

Ezen a kijelentésemen eddig csak röhögtek, mintha siránkoznék, de már értem, min mentek keresztül a zsidók vagy úgy általában a kisebbségek a második világháború alatt

– jegyezte meg Christian, aki ugyan külön nem említette meg Madeleine-t, azonban kiemelte, hogy folyamatosan azt hallja, különféle szexuális bűncselekmények miatt nyomoznak ellene, de a rendőrségtől senki sem hallgatta ki egyik üggyel kapcsolatban sem.

Más ügybe is belekeveredett

Madeleine McCann elrablása mellett ugyanis két egyéb ügyben érintett Christian B., aki megerőszakolhatott egy nőt 2004-ben, valamint szexuálisan zaklathatott egy 10 éves kislányt néhány hónappal Madeleine eltűnése előtt.

A német hatóságok kitartanak amellett, hogy Christian B. a tettes, azonban a Scotland Yard a múlt hónapban bejelentette, hogy leállítja a Madeleine eltűnésével kapcsolatban Operation Grange kódnéven indított nyomozást, amely immáron 11 éve tart. A németek azonban továbbra is nyomoznak, bár azt egyelőre nem lehet tudni, lesz-e egyáltalán vádemelés.

Hans Christian Wolters ügyész elmondása szerint a német nyomozás teljesen független a brittől, így a Scotland Yard döntése rájuk nincs hatással. Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy nincs semmiféle időkorlát, így addig nyomoznak, ameddig találnak olyan nyomot, amelyen el lehet indulni.

Jelenleg nem tudom megmondani, mikor fejeződik be a nyomozás, de bízunk benne, hogy sikerrel zárul, és Christiant továbbra is az ügy elsődleges gyanúsítottjaként tartjuk számon

– mondta Wolters.

Christian ügyvédje viszont továbbra is kitart ügyfele ártatlansága mellett, és úgy gondolja, nem a férfi felel Madeleine McCann elrablásért, amit elmondása szerint az is alátámaszt, hogy eddig nem történt vádemelés az ügyben.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

(Borítókép:  Madeleine McCann fényképe. Fotó: Jeff J Mitchell / Getty Images)

Rovatok