Index Vakbarát Hírportál

Túl lassan vezetett, egy évre bevonták a jogosítványát

2022. április 18., hétfő 22:17

A rendőrök azért vették ilyen szigorúan a szabálysértést, mert éppen előttük lassított a nő az autópályán.

Egy évre eltiltottak a vezetéstől az Egyesült Királyságban egy 48 éves nőt, amiért az ottani M1-es autópályán túl lassan, óránként 32 kilométeres sebességgel haladt – számolt be a brit ITV.

A Northamptonshire-i rendőrség közzétette a Twitteren azt a videót, amelyet a nő mögött haladó járőrautó kamerája rögzített. A felvételen látszik, hogy a Mini Cooper annyira lassan közlekedik a belső sávban, hogy a mögötte haladó járművek kénytelenek kikerülni.

Ezután a rendőrök megállították a sofőrt. Kiderült, hogy a nő a navigációs rendszerén nem tudott eligazodni, vezetés közben ezt nézte, ezért lassított. A rendőrök először csak figyelmeztették, de ezután is csak 56-tal hajtott a második sávban.

Thap Quan azzal védekezett, hogy telefonos útbaigazítással próbálta értelmezni az új GPS-készüléke működését. Az autópálya-felügyelők egy ideig figyelték, de a következő csomópontnál már lekísérték az autópályáról. Megbüntették, majd eljárást indítottak ellene.

Más autósokra és önmagára is veszélyt jelentett, ami nagyon könnyen tragikus következményekkel járhatott volna 

− mondta az egyik járőr, Allsopp-Clarke.

A Brunel Wayről származó nő még tavaly augusztusban követte el a szabálysértést, de most született ítélet az ügyében. Közúti veszélyeztetés miatt a Northamptoni Bíróság 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és összesen 824 font, azaz 371 ezer forint megfizetésére ítélték, ami magában foglalja a pénzbírságot és a tárgyalás költségeit, valamint 15 ezer forintnyi áldozati pótdíjat − írja a 24.hu.

Rovatok