Index Vakbarát Hírportál

Bűnszervezet létrehozásával vádolják Robert Ficót és egykori belügyminiszterét

2022. április 20., szerda 13:21

Robert Ficót, a volt szlovák miniszterelnököt és korábbi belügyminiszterét, Robert Kaliňákot bűnszervezet alapításával és támogatásával gyanúsítják.

A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) őrizetbe vette Robert Fico egykori belügyminiszterét, Robert Kaliňákot. A volt belügyminisztert Ficóval együtt bűnszervezet alapításával és támogatásával gyanúsítják. 

Ám a háromszoros kormányfőt még nem vették őrizetbe, mivel ahhoz a szlovák alkotmány szerint a parlament beleegyezésére van szükség, és Kaliňákkal ellentétben ő parlamenti képviselő – emeli ki a Paraméter. Azonban a parlament mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságának elnökéhez, Anna Andrejuvovához eddig nem érkezett erre vonatkozó kérelem. 

A lap a Denník N-re hivatkozva úgy tudja, hogy adótitok veszélyeztetésével is gyanúsítják mindkettőjüket. De Kaliňákon kívül az ügyvéd Marek Parát is letartóztatták, ugyanis ő is ott volt az exelnök vadászházában, amikor több bűnüggyel kapcsolatban egyeztettek arról, kinek mit kell mondania a kihallgatáson. 

Hozzáteszik: a szlovák rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette azt a hírt, miszerint a NAKA szerdán országos rendőrségi akciót hajt végre.

Ennek keretében több személyt meggyanúsítottak, többek közt M. P.-t, R. K.-t és R. F-t

– mondta a szóvivő a portálnak.

A politikusok ügyével egyébként a Tisztítótűz nevű akció keretében foglalkoznak.

Rovatok