Index Vakbarát Hírportál

Veszélyesen nagy a sugárzás Csernobilban

2022. április 26., kedd 18:21

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője, Rafael Grossi kedden járt a csernobili atomerőműben, és azt mondta: a háború miatt még mindig „abnormális” mértékű a sugárzás Csernobilban és környékén.

Az ügynökség keddi csernobili missziójának – amelyet az atomkatasztrófa 36. évfordulójának napján hajtanak végre – az a célja, hogy új eszközöket vigyenek a helyszínre, helyreállítsák az elromlott megfigyelőberendezéseket, valamint hogy részletes méréseket készítsenek az erőműben és annak környékén. 

Rafael Grossi a helyszínre való megérkezés után azt mondta: annak ellenére, hogy az orosz csapatok már hetekkel ezelőtt elhagyták az erőművet és környékét, még mindig a szokásosnál magasabb a sugárzás mértéke Csernobilban. Hozzátette:

emiatt most még a szokásosnál is veszélyesebb a létesítmény környékén tartózkodni.

Grossi mostani nyilatkozata azért érdekes, mert három héttel ezelőtt még arról beszélt, hogy teljesen normális a helyzet az erőműben és a környékén.

Napról napra vizsgálják a sugárzást

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője kedden már máshogy fogalmazott, és azt is elmondta, hogy szerintük azért nagyobb a szokásosnál a sugárzás, mert az orosz csapatok nehézfegyvereket (haditechnikai eszközöket, harcjárműveket) is szállítottak az erőmű környékére, amivel viszont felverték a radioaktív port a térségben. Hozzátette azt is: alaposan, napról napra vizsgálják a sugárzást az erőműben és annak környékén – írja a BBC.

Az Indexnek nemrég az egyik szemtanú mondta el azt, hogy pontosan mit is csináltak az oroszok Csernobilban. Korábbi híradások alapján már az is felmerült, hogy az orosz katonák sugárbetegséget is kaphattak, mivel úgy küldték őket a létesítmény környékére, hogy nem adtak nekik megfelelő védőfelszerelést.

Utólag az is bebizonyosodott egy felvétel által, hogy az oroszok nemcsak nehézfegyvereket vittek Csernobilba, hanem még be is ásták magukat a térségben, amivel még inkább felverték a radioaktív port. De ezzel még nincs vége a történetnek, nemrég ugyanis már az is felmerült, hogy az oroszok halálos, „radioaktív szuvenírokat” vihettek magukkal az erőmű területéről, valamint annak laborjait is kifosztották. Ráadásul a Csernobilon áthaladó tankokra is feltapadhatott a sugárfertőzött talaj, ezért az ukrán hatóságok még Kijev környékén is vizsgálatokat végeztek, súlyos radioaktív problémától tartva

(Borítókép: A csernobili atomerőmű negyedik reaktorát fedő szarkofág 2021. április 13-án. Fotó: Sergei Supinsky / Afp)

Rovatok