Index Vakbarát Hírportál

Újabb öt év börtönre ítélték a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjit

2022. április 27., szerda 10:04

Újabb börtönbüntetést szabtak ki Aung Szan Szú Kji volt mianmari vezetőre, akit a junta már hat év börtönre ítélt, most további ötévnyi büntetéssel sújtották – mondta szerdán az AFP francia hírügynökségnek az ügyhöz közel álló forrás.

A per ezen részében a 76 éves, Nobel-békedíjas politikust azzal vádolta a junta, hogy 600 ezer dollárt (213 millió forintot) és több mint tizenegy kilogramm aranyat fogadott el kenőpénzként a Rangun régióért felelős korábbi minisztertől, Phio Min Theintől. Aung Szan Szú Kji visszautasította ezeket a vádakat − írta meg az MTI. 

Tíz korrupciós vádpontot emeltek ellene. Az ügyhöz közel álló, a hét elején megkérdezett forrás szerint a politikus, akit a 2021. február 1-jei katonai puccs óta tartanak fogva, amely véget vetett a demokratikus átmenet egy évtizedének Burmában, jó egészségnek örvend.

Számos vádpont (a gyarmati időkből származó államtitok megsértése, választási csalás, felbujtás, korrupció) miatt összesen több évtizedes börtönbüntetés vár rá. A Nobel-díjas politikus büntetésének kezdetét tölti házi őrizetben, ott, ahol több mint egy éve tartják fogva, és ahol a tárgyalás ideje alatt is maradnia kell.

Káoszba taszította az országot az államcsíny

A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik. Sokak szerint kizárólag politikai megfontolások motiválják az eljárást: a cél az, hogy végleg kizárják a politika színteréről Aung Szan Szú Kji-t, a függetlenségi hős lányát, a 2015-ös és a 2020-as választások nagy győztesét.

A Nobel-díjas politikushoz közel álló több személyt már súlyos büntetésre ítéltek: egy volt parlamenti képviselőt halálbüntetésre, egy volt minisztert 75 év börtönre, egyik munkatársát pedig húsz évre. Mások száműzetésbe vonultak vagy bujkálnak. Aung San Suu Kyi közel tizenöt évet töltött házi őrizetben a korábbi katonai diktatúrák alatt.

A 2021. februári államcsíny káoszba taszította az országot. Egy helyi megfigyelő szerint a biztonsági erők közel 1800 civilt öltek meg és több mint 13 000-et tartóztattak le. Az ország több részén milíciák fogtak fegyvert a junta ellen.

(Borítókép:  Aung Szan Szú Kji 2018. október 9-én. Fotó: Franck Robichon/Pool via Reuters/File Photo/File Photo)

Rovatok