Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Parlamentben hallgatnák meg Varga Juditot és Völner Pált a Pegasus-ügyben

2022. május 4., szerda 21:56

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője szerdán azt mondta, kezdeményezte, hogy Varga Judit igazságügyi minisztert hallgassák meg a Pegasus-ügyben. Ezt egyébként Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője kérte először, aki Völner Pált, a minisztérium volt államtitkárát is meghallgatná.

A DK politikusa azt mondta, hogy az Európai Parlamentben létrehozott Pegasus-bizottság alelnökeként kezdeményezte mindkét politikus meghallgatását. 

A botrány felelősei itt fognak, a Pegazus-bizottság előtt felelni az ártatlan polgároknak és az érintett áldozatoknak!

– fogalmazott Rónai Sándor, aki azt kifogásolta, hogy a magyar parlamentben nem kérdezték meg őket erről.

Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-képviselője mindeközben azt mondta: Varga Juditot, akinek szerinte „a tudtával és engedélyével” figyeltek meg politikusokat, civileket és oknyomozó újságírókat

élőben közvetítve, a nyilvánosság előtt kellene a bizottságnak meghallgatnia. 

Hozzátette: a Pegasus-bizottság tagjaként azt is kezdeményezi, hogy a bizottság kérje be és vizsgálja meg a lehallgatási engedélyeket, mert szerintük úgy fest, hogy ezek jelentős részére semmi szükség nem volt nemzetbiztonsági szempontból, és valójában „a politikai ellenfeleiket hallgatták le, hogy hatalmon maradhassanak”. 

Rovatok