Index Vakbarát Hírportál

Ki ez a berlini ukrán nagykövet, aki folyton beszól mindenkinek?

2022. május 5., csütörtök 21:29

Korábban sem fékezte magát Ukrajna berlini nagykövete, de idén – és különösen a háború kezdete óta – rendszeresen piszkálja a német vezetőket nem túl szívmelengető megjegyzéseivel.

Legutóbbi beszólásával már túlment egy határon, aminek eredményeként mind a kormányzó német koalíciós, mind pedig az ellenzéki pártok jelentős része a rendreutasítását követelte. Történt ugyanis, hogy Olaf Scholz kancellár jelezte: egyelőre nem utazik Kijevbe. Erre Melnik nagykövet rögtön kiposztolta, hogy

sértődött májas virsliként viselkedni nem éppen kormányfőhöz méltó! A náci megszállás óta a legpusztítóbb háború zajlik Ukrajnában, ez nem egy óvoda.

Ennek a kancellári jelzésnek azért volt előzménye – Frank-Walter Steinmeier német államfő április közepén utazott volna látogatásra Kijevbe, az észt, a lengyel, a lett és a litván államfő társaságában. Azonban a kijevi vezetés az út előtt jelezte: nem látják szívesen a német elnököt. Ennek pedig az az előzménye, hogy Ukrajna szerint Steinmeier – aki Angela Merkel kancellársága alatt kétszer is volt külügyminiszter – túl szívélyes kapcsolatokat ápolt az oroszokkal, és támogatta a részben orosz finanszírozásból épült Északi Áramlat 2-t. 

Az Olaf Scholzra tett megjegyzést a német politikai élet szereplői már egyöntetűen visszautasították. A szociáldemokraták koalíciós partnere, a Szabaddemokrata Párt (FDP) alelnöke, Wolfgang Kubicki azt mondta:

Olaf Scholz nem virsli, ő a Németországi Szövetségi Köztársaság kancellárja. Ennek megfelelő tisztelet illeti.

Az FDP másik vezetője, Marie-Agnes Strack-Zimmermann arra kérte az ukrán nagykövetet, hogy kérjen bocsánatot Steinmeier elnöktől.  Johann Wadephul, az ellenzéki (CDU/CSU) pártok parlamenti frakciójának alelnöke is bírálta a diplomata reakcióját. Wadephul egyenesen azt mondta: mellőzni kell az ilyen „nem megfelelő” kifejezéseket. Hozzátette: a diplomatáknak különleges helyzetekben a kormány képviselőivel szemben is megfelelő magatartást kell tanúsítaniuk.

Az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali populista párt frakcióvezetője kijelentette: az „efféle provokációk és sértések” nem maradhatnak következmények nélkül, és követelte, hogy kéressék be Melnik nagykövetet a külügyminisztériumba. Tino Chrupalla kijelentette, hogy ha Melnik nem kér elnézést a kijelentései miatt, akkor a német kormánynak kezdeményeznie kell a nagykövet visszahívását.

A Die Linke baloldali párt frakcióvezető-helyettese, Sevim Dagdelen egyszerűen csak náciszimpatizánsnak nevezte Melniket, és azonnali kiutasítását sürgette Twitter-bejegyzésében.

Voltak már kínos előzmények

Az ukrán nagykövet korábban nemes egyszerűséggel csak s*ggfejnek nevezte a Bundestag külügyi bizottságának elnökét. Utána nem sokkal a Die Linke egyik baloldali politikusának írta, hogy „fogja be a pofáját”, azután, hogy Fabio De Masi egykori képviselő kritizálta a náciszimpatizánsokat is felvonultató Azov-zászlóaljat a Twitter oldalán:

Nem az oroszok találták ki azt, hogy az Azov-ezred náci zászlókkal pózol, és nyíltan fasiszta eszméket hirdetőket fogad a soraiba.

Melnik erre durva hangú üzenetben reagált:

Jobb, ha Fabio De Masi befogja a pofáját az összes haverjával együtt. A Die Linke már évtizedek óta körüludvarolja Putyint és az agresszív Oroszországot. Szóval jobban teszi, ha kussol!

De ki is ez az Andrij Melnik?

1975-ben született az ukrajnai Lvivben. 1997-ben végzett szülővárosa egyetemén nemzetközi kapcsolatok szakon, magas szinten beszél németül és angolul. Jogi tanulmányokat folytatott Svédországban, és járt a Harvardra is. 1997-ben kezdett dolgozni az ukrán elnöki adminisztráció külpolitikai osztályán, majd 1999 és 2003 között országa bécsi nagykövetségén dolgozott, illetve 2005 és 2007 között Janukovics elnök tanácsadója volt.

Igazi karrierdiplomata. Életrajza szerint diplomáciai háttértárgyalásokon képviselte több nemzetközi szervezetben Ukrajnát. 2007 és 2012 között hamburgi konzul volt, majd 2014-ig az ukrán külügyminisztériumban tevékenykedett. Egy  rövid ideig európai integrációs miniszterhelyettes volt az első Jacenyuk-kormányban. 2014 óta Ukrajna berlini nagykövete, Petro Porosenko elnök nevezte ki.

(Borítókép: Andrij Melnik 2015. február 15-én. Fotó:  MÃller-Stauffenberg / ullstein bild / Getty Images)

Rovatok