A kritikusok szerint a törvényekkel visszaélnek a szegények büntetésére, és az esetek azt mutatják, hogy Kanada nem gondoskodik a legkiszolgáltatottabb polgárairól.
Miután sikertelenül könyörgött egy megfizethető lakhatásért, hogy krónikus egészségi állapotát enyhítse a jobb körülményekkel, a kanadai nő februárban kérte, hogy vessenek véget az életének az ország eutanáziára vonatkozó törvényeinek megfelelően, tehát törvényi támogatással ölte meg magát pusztán azért, mert nem rendelkezett kellő anyagi forrással, hogy javítson a helyzetén.
Egy másik nő, aki ugyanebben az állapotban szenved és szintén rokkantsági támogatásból él, majdnem elérte a végső jóváhagyást, hogy véget vessen életének.
A két nagy visszhangot kiváltó eset hitetlenkedést és felháborodást váltott ki, és rávilágított a kanadai törvényekre, melyek biztosítják a halálhoz való jogot. A kritikusok szerint a törvényeket a szegények és gyengék megbüntetésére használják fel. Április végén a Spectator című lap „Miért eutanáziázza Kanada a szegényeket?” címmel közölt egy cikket.
Orvosok és jogi szakértők viszont arra figyelmeztetnek, hogy az esetek túlzottan leegyszerűsített médiabeszámolói nem érzékeltetik a rendszer valóságát – ezért arra figyelmeztetnek, hogy a néhány „szélsőséges” eset szenzációhajhász feldolgozása figyelmen kívül hagyja az ország egészségügyi rendszerének nagyobb válságát.
Februárban egy 51 éves, Sophia néven ismert ontariói nőnek engedélyezték az orvosilag támogatott halált, miután krónikus állapota elviselhetetlenné vált, és csekély rokkantsági járandósága miatt alig tudta eltartani magát.
A kormány feláldozható szemétnek, panaszkodónak, haszontalannak és nyűgnek tekint engem
– mondta a nő, aki két éven át könyörgött barátaival együtt sikertelenül jobb életkörülményekért.
Egy második eset is előkerült, amely hasonlóságot mutat az előzővel. Denise néven ismerték a nőt, aki szintén kérvényezte, hogy véget vethessen az életének, miután nem talált megfelelő lakhatást, és rokkantsági járadékból kellett megélnie.
Mindkettőjüknél többszörös kémiai érzékenységet (MCR) diagnosztizáltak, egy olyan állapotot, amelyben a gyakori vegyi anyagok, például a cigarettafüstben és a mosószerekben találhatóak, hányingert, vakító fejfájást és szélsőséges esetben anafilaxiás sokkot válthatnak ki. Mindketten azzal érveltek, hogy vannak olyan lakások, ahol a légáramlás jobban szabályozott, melyek enyhítenék a bénító tüneteiket. Mivel nem tudtak dolgozni,
mindketten havi 1169 dollárt (421 ezer 580 forintot) kaptak, ami jóval a szegénységi küszöb alá esik Kanada legnépesebb és legdrágább tartományában.
Az aktivisták számára az esetek azt jelképezik, hogy Kanada nem gondoskodik a legkiszolgáltatottabb polgárairól – és kérdéseket vetettek fel az asszisztált öngyilkosságra vonatkozó törvények alkalmazásával kapcsolatban.
Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az eseteket a halálhoz nyújtott orvosi segítséget ellenző csoportok is felhasználják arra, hogy visszavonják a jogszabályokat – ahelyett, hogy azt vizsgálnák, hogyan tudnák a kormányok javítani a rászorulók helyzetét.
A nem megfelelő lakhatás nem tartozik a halálban való orvosi segítségnyújtás jogosultsági kritériumai közé. Ha az életkörülményei hozzá is járulnak a szenvedéséhez, az nem jelenti azt, hogy azok okozzák a súlyos és gyógyíthatatlan egészségügyi állapotát
– mondta Chantal Perrot orvos, aki szerint bár a lakhatás segíthetett volna, az csak egy része a krónikus állapot elleni szélesebb körű küzdelemnek.
Az egyetlen kezelés erre valóban az összes kiváltó tényező elkerülése. Ez a hétköznapi életben lehetetlen. Tehát a jobb lakhatás átmeneti buborékot teremthet az ember számára, de nem jelent gyógymódot. Azért végezzük ezt a munkát, mert hiszünk az emberek jogában az asszisztált halálhoz. Ezt nem mindig könnyű megtenni. De tudjuk, hogy a betegeknek szükségük van rá, és értékelik. Együtt élünk a munkával járó kihívással, részben azért, mert fontos, hogy enyhítsük a szenvedést
– fogalmazott Chantal Perrot.
Amikor Kanada 2016-ban törvényt vezetett be az eutanáziáról, az érdekvédelmi csoportok attól tartottak, hogy a kiszolgáltatott népességcsoportok célpontjai lehetnek a rendelkezésnek, vagy hogy az orvosok kénytelenek lesznek felülbírálni a szabadalmak védelmére tett esküjüket.
Hillary Ferguson, a Dalhousie Egyetem bioetikusa elmondta,
Attól tartottunk, hogy megnyílnak a zsilipek, és ezek az emberek hozzáférnek majd az orvos által segített halálhoz, vagy akár rájuk is kényszerítik azt. De nem ez történt.
Tavaly a törvényhozók felülvizsgálták a orvosi halálhoz segítés kritériumait, miután az ország legfelsőbb bírósága kimondta, a törvény korábbi változata, amely kizárta a fogyatékkal élőket, alkotmányellenes volt. A kérdés ismét egy speciális parlamenti bizottság előtt van, melynek feladata eldönteni, hogy kiterjesszék-e a hozzáférést a beleegyező gyermekekre és a mentális betegségben szenvedőkre – írja a Guardian.