Index Vakbarát Hírportál

Tényleg azonos a floridai gyermekvédelmi törvény a magyarral?

2022. május 13., péntek 15:28

Florida állam kormányzója, a republikánus Ron de Santis még március végén aláírta az állam gyermekvédelmi törvényét, amely a magyarhoz hasonlóan nagy felzúdulást keltett.

Az Amerikában csak Don’t say gay, vagyis Ki ne mondd, hogy meleg néven emlegetett, hivatalosan pedig Szülői jogok az oktatásban nevű, HB 1557-ös számú floridai törvény valóban kísérteties hasonlóságot mutat magyar megfelelőjével, legalábbis néhány vonatkozásban.

Floridában nemcsak tudjuk, hanem ragaszkodunk is ahhoz, hogy a szülőknek joguk legyen beleszólni a gyermekük nevelésébe

mondta a kormányzó a törvény aláírása közben.

Nézzük tehát részletesen, miről is van szó. A törvény egészen pontosan kimondja, hogy a tanítóknak tilos bármilyen nemi identitással vagy szexuális orientációval foglalkozó oktatást tartaniuk óvodától a harmadik osztályos korig. De az idősebb gyermekeknél is tilos az ilyesmi, egészen addig, amíg a tanuló korban és fejlődésben erre alkalmas nem lesz.

Kellett volna, nem kellett volna

A törvényt kritizálók, mint például a floridai demokrata szenátor, Carlos Guillermo Smith szerint a szöveg szándékosan ködösítve fogalmaz, amivel megfélemlíti a tanítókat, és eltántorítja őket attól, hogy a tanulókkal ilyen témáról beszéljenek, mivel a törvény megszegése komoly jogi következményekkel járhat.

A törvény azt is kimondja, hogy 

az iskoláknak azonnal értesíteniük kell a szülőket, ha a gyermek mentális, emocionális, illetve fizikai állapotával kapcsolatban bármilyen aggály merül fel,

illetve ha az oktatás jellege bármilyen szempontból megváltozna.

Ennek aktualitását az adja, hogy jelenleg két floridai megyében is pert indítottak szülők iskolák ellen, mivel nem értesítették őket a gyermekük szexuális orientációjára vonatkozó, tudomásukra jutó új információkról. A törvény július elsején lép életbe, de már számos helyről érte kritika. A fent említett demokrata párti szenátoron kívül a legfontosabb talán a szintén Floridában található Disney World részéről érkező állásfoglalás volt, amely szerint ezt a törvényt soha nem lett volna szabad elfogadni.

Vállalatunk csatlakozni fog azokhoz, akik jogi úton támadják meg ezt az elfogadhatatlan törvényt

– jelentette be a cég szóvivője. A bejelentésnek szinte azonnal katasztrofális következményei voltak a Disney tőzsdei árfolyamára nézve. 

Nagy rizikóval járna

A floridai törvény tehát kísérteties hasonlóságot mutat magyar megfelelőjének egy részével. Florida állam egészségügyi minisztériuma azonban mégsem erre, hanem svéd, finn, francia, sőt angol ajánlásokra hivatkozott az erről kiadott közleményében.

Ez azért is meglepő valamelyest, mert többek között pontosan ezekről a helyekről érkezett kemény kritika a hasonló magyar törvényre.

Az állam egészségügyi minisztériuma egyébként az Egyesült Államok szövetségi Egészségügyi Minisztériumának közleményére reagált. Ennek eredeti tartalma szerint ugyanis az LMBTQ  gyermekek között lényegesen gyakoribb a szorongás, amely akár extrém formát is ölthet és öngyilkossághoz is vezethet. Szerintük szükség van emiatt az ilyen gyermekek megfelelő oktatására, kezelésére és támogatására.

Florida állam minisztériumának közleménye azonban mindezt cáfolja, és az erre vonatkozó klinikai evidenciákat is megkérdőjelezi. Kitérnek az ilyen állapotok gyermekkorban történő kezelésére is, amelyek szerintük több kárt okoznak, mint hasznot.

Ennek alapján Florida állam Egészségügyi Minisztériuma a következő ajánlásokat dolgozta ki: 

18 éves kor alatt nem ajánlott a nemi hormonkezelés, valamint a pubertást késleltető kezelések. A nemet megváltoztató sebészeti beavatkozások nem ajánlottak gyermekkorúak részére.

Az ajánlás külön kitér a női emlő eltávolítására, a méheltávolításra, a péniszeltávolításra, illetve a nemihormon-kezelésekre, amelyek szerintük elfogadhatatlanul nagy rizikóval járnak gyermekkorban. A közlemény végén Florida állam Egészségügyi Minisztériuma hozzáteszi, hogy mindezek nem vonatkoznak a kromoszóma-rendellenességgel, illetve a biokémiailag azonosítható szexuális fejlődési zavarokkal rendelkező gyermekekre.

(Borítókép: Florida kormányzója, Ron De Santis a floridai Orlandóban 2022. február 24-én. (Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP)

Rovatok