Index Vakbarát Hírportál

Nincs élet a Sajóban, lényegében kihalt a folyó

2022. május 14., szombat 17:16 | egy éve frissítve

Három hónapja megállíthatatlanul ömlik a szennyezett bányavíz a Sajó folyóba. A rendőrség feljelentés alapján nyomoz, de a folyó élővilágát súlyosan mérgező bányavíz még nagyobb mennyiségben ömlik, mint februárban. A helyi horgászszövetség tagja az Európai Bizottság elé viszi az ügyet.

Míg februárban percenként 10 liter szennyezett víz folyt ki a bányából, a legutóbbi mérések alapján ez már 17 literre növekedett percenként. A cink jelenléte a közvetlen kifolyásnál már februárban a százszorosa volt annak a mennyiségnek, ami a folyó élővilágára halálos dózist jelent, így előrelátható volt a katasztrófa – írja a Felvidék.ma.

Varga Tibor, a helyi horgászszövetség tagja a lapnak elmondta, hogy három szakaszon vizsgálták meg a Sajó vizét és élővilágát. A folyó 10 kilométeres szakaszán elmondása szerint rengeteg tetemet találtak, és az elpusztult folyami rákok tetemei szinte teljesen ellepték a partot. 

Most már hivatalos: a folyó halott, és ezt egyetlen hatóság sem tagadhatja

– fogalmazott. Hozzátette, a pusztulás nagysága a vizsgálatot végző állatorvost, Rastislav Grohol környezetvédelmi szakembert is megrázta, aki azt mondta, ilyet még nem látott. 

A lap információi szerint olyan nagy mennyiségűszennyezett vizet kelleni szűrni, hogy azt technikailag nem tudják megoldani, illetve ennek a mennyiségnek a szűrése akár havi 100 ezer euróba is kerülhet. 

Április elején a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat a bányába szivárgó felszíni vizek csökkentésére irányuló munkálatokba kezdett, és a bányamentő szolgálat közvetlenül a bányában is megkezdte a munkát. Azt próbálták megoldani, hogy a víz ne szivárogjon a felsőbb szintekről a szennyezett alsóbb rétegekbe, hogy elkerüljék a szennyezett víz felszínre áramlását.

Varga Tibor szerint jelenleg a kövek alatt sincs élet, és amíg a halak táplálékául szolgáló ízeltlábúak vissza nem térnek, addig felesleges visszatelepíteni a halakat.

Először el kell tűnjön a leülepedett rozsda, amit soha senki nem fog kitisztítani a folyó medréből azon az 50 kilométeres szakaszon, ami fertőzött.  A szakemberek szerint legalább 15 év, míg visszatérhet a folyami rák

– magyarázta. 

(Borítókép:  A Sajó folyó Sajópüspökinél, a magyar–szlovák határ közelében 2022. március 14-én.  Fotó:  Komka Péter / MTI)

Rovatok