Index Vakbarát Hírportál

Rendőröket telepítenek görög egyetemekre

2022. május 16., hétfő 13:35

Görögországban rendőri erőket telepítenek az ország négy legnagyobb egyetemére az ott egyre terjedő erőszak és bűnözés megfékezésére.

A Kathimerini című görög napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, rendőröket telepítenek Görögország négy legnagyobb egyetemére. A hatóság mintegy négyszáz rendőrrel még májusban megkezdi a munkát három athéni és egy szaloniki egyetemen.

Múlt héten a görög legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy 

a rendőrség jelenléte az egyetemi campusokon nem sérti az akadémiai szabadságot és az intézmények önrendelkezését.

Az utóbbi hetekben számos diák és politikus is tiltakozott a rendőri erők egyetemre telepítésének terve ellen, de az egyre szaporodó erőszakos cselekmények, például az egyetemi dolgozók elleni támadások egyre nagyobb száma cselekvésre kényszerítette a görög kormányt.

Ötven éve nem mehettek a campusokra

Fél évszázada, a diktatúra megdöntése óta rendőrök nem tehették be lábukat a campusokra. Az akkori katonai junta diktatúrájával szembeni egyetemi lázadás nem érte el a célját – vérbe fojtották 1973-ban, a diktatúra később bukott meg –, de emiatt később, a demokrácia helyreállítása után „rendőrmentes övezetekké” nyilvánították a felsőoktatási intézményeket.

A dpa német hírügynökség emlékeztet arra, hogy a görögországi campusokon évek óta virágzik például a drogkereskedelem, és gyakoriak a zajos randalírozások. 

A tanárok irodáiba rendszeresen betörnek, festékszóróval firkálnak a falakra, és berendezéseket is megrongálnak.

Egy tavaly októberi elhíresült eset során diákok bántalmaztak egy professzort, és a nyakába táblát akasztottak, amelyen az anarchistákat támogató jelszavak voltak – írta az MTI.

Rovatok