Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó: Brüsszelnek változtatnia kell nagyképű hozzáállásán a nyugat-balkáni bővítésnél

2022. május 16., hétfő 15:40

Ha a nyugat-balkáni bővítésnél az Európai Unió nem tud változtatni nagyképű hozzáállásán, akkor hasonló kudarc fogja érni, mint amikor elvesztette az Egyesült Királyságot − jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszteri ülésének szünetében.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az Ukrajna ellen indított orosz háborúnak még világosabbá kell tennie, hogy az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva − írta meg az MTI.

Kijelentette: Magyarország nemzeti érdeke, nemzetbiztonsági kérdés a Nyugat-Balkán uniós integrációja, azért hogy biztosítani lehessen a régió békéjét és stabilitását.

Magyarország mindig is az Európai Unió természetes részének tekintette Közép-Európának ezt a déli részét − emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó péter azt is elmondta, a háború alatt hogy Magyarországnak az a legfontosabb érdeke, hogy az ország és a magyar emberek biztonságban legyenek. hangsúlyozta, hogy a magyar kormány sosem fogja megengedni, hogy az emberekkel fizettessék meg a háború árát, legyen szó a fizikai biztonságról, az energiabiztonságról, vagy a gazdaság biztonságáról.

Kijelentette:

az Európai Bizottság Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciós csomagjában szereplő, a földgáz- és a kőolajszállításokra vonatkozó javaslatok nem fogadhatók el.

Magyarország azt javasolta, ha az Európai Unió szeretne olajembargót bevezetni, akkor adjon mentességet a csővezetékes szállításra. Ez a legegyszerűbb megoldás, amely kielégíti a brüsszeli igényeket, és nem hozza rendkívül nehéz helyzetbe azokat az országokat, melyek csővezetéken kapnak kőolajat

Sokan kritizálták az unióban a magyar hozzáállást a bővítéshez 

Mint azt megírtjuk, januárban több tucat európai parlamenti képviselő kezdeményezi egy belső levélben Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos ellen belső vizsgálatot. A vád erős: az Orbán Viktor által a pozícióra felterjesztett Várhelyi összejátszott Milorad Dodikkal, a bosznia-hercegoviani államelnökség szerb tagjával a balkáni állam szétzilálásában. Az, hogy szétszakadjon Bosznia-Hercegovina, uniós külpolitikai rémálom lenne, és végső soron olyan szereplők érdekeit szolgálná, amelyek az Európa gyengítését és megosztottságát célozzák. A belső vizsgálatot kezdeményezők szerint több jel utal arra, hogy Budapest ehhez asszisztál.

Tavaly év végén különböző intézmények több mint egy tucat tisztségviselőjének meghallgatása és belső dokumentumok elemzése után a Politico úgy értékelte, hogy Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság magyar, a szomszédsági kapcsolatokért és bővítésért felelős biztosa arra törekszik, hogy minél kisebb mértékben legyen meghatározó a jogállamiság és az emberi jogok kérdése az Európai Unió tagjelölt országainál. Ez volt az a két kritérium, amelyet Ursula Von Der Leyen bizottsági elnök a neki címzett megbízólevélben is kijelölt.

A magyar bővítési biztos az Európai Unió Voldemortja 

Ahogy írták, Orbán Viktor magyar miniszterelnök sorozatosan visszautasította az Európai Unió intézményeinek jogállamiságról és demokráciáról szóló vizsgálatait, főleg ha az ő kormányzása került azok kereszttüzébe. Ő az, akinek a legnagyobb favoritja az uniós tagságra Szerbia, amelynek szövetségese, Alekszandar Vucsics az elnöke. Mindkettejüket széles körben bírálják tekintélyelvű vezetési stílusuk miatt.

 Az egyik általuk megszólaltatott, névtelenséget kérő diplomata úgy fogalmazott, hogy  

Várhelyi Olivér az Európai Unió bővítésének Voldemortja. Budapesti főnökeinek a napirendjét követi, tekintélyelvű vezetőknek hízeleg, és nagymértékben figyelmen kívül hagyja a jogállamiság kérdéseit.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok