Index Vakbarát Hírportál

Erzsébet királynő meglepő látogatást tett, még Boris Johnson sem hitt a szemének

2022. május 18., szerda 06:30

Előre be nem jelentett látogatást tett Erzsébet királynő a róla elnevezett, új metróvonalon.

Az Erzsébet-metróvonalat a gyakorlatban csak egy hét múlva, május 24-én nyitják meg a közlekedők előtt, az átadóünnepséget azonban már kedden megtartották. Az esemény előtt még úgy lehetett tudni, hogy Erzsébet királynő legkisebb fia, Eduárd wessexi gróf adja át az új vonalat.

Ehhez képest vele együtt a királynő is megjelent a metró paddingtoni állomásán.

„Nagy örömünkre őfelsége, a királynő is részt vesz a mai, az Erzsébet-metróvonal befejezését ünneplő rendezvényen” – közölte a Buckingham-palota szóvivője, aki azt is elmondta, hogy a szervezőket már korábban is tájékoztatták arról, hogy akár a királynő is megjelenhet a helyszínen. Erzsébet királynőről az eseményen több fotó is készült.

A sétapálcával érkező uralkodónőt többek közt Boris Johnson miniszterelnök, valamint Sadiq Khan londoni polgármester is köszöntötte a helyszínen. Ezt követően a királynő találkozott az építésben részt vevőkkel, valamint azokkal a dolgozókkal, akik a metróvonalat működtetik. Ezután azt is megmutatták neki, hogy működnek az új jegyautomaták, amelyeket az állomáson üzembe helyeznek, valamint egy emléktáblát is átadott Eduárd gróffal együtt.

Mindannyiunkat nagyon megérintett, nagyon hálásak vagyunk őfelségének azért, hogy eljött ma az Erzsébet-metróvonal megnyitására. Csodálatos volt itt látni őt

– mondta Boris Johnson az esemény utáni sajtótájékoztatón.

Erzsébet királynő az előző hétvégén két lovas rendezvényen is részt vett a Windsori-kastélyban, de a mostani megjelenése az első olyan alkalom már közel két hónapja, amikor a kastélyon kívülre is kimozdult (legutóbb a westminsteri apátságba ment el egy megemlékezésre). A múlt héten az uralkodónak az orvosa tanácsa miatt le kellett mondania egy fontos szereplést, ezáltal – 1963 óta először – nem ő nyitotta meg a brit parlament ülésszakát

Azt követően az is felmerült, hogy a királynő – az egészségügyi állapota romlása esetén – akár le is mondhat még idén, a 70 éves uralkodása évfordulójának megünneplése után. A mostani látogatásával azonban az uralkodónő bizonyította azt, hogy továbbra is képes ellátni a feladatait.

Rovatok