Index Vakbarát Hírportál

Több száz bombariadót észleltek vajdasági iskolákban

2022. május 20., péntek 15:29 | aznap frissítve

Több mint száz iskolában volt bombariadó péntek reggel, a legtöbb oktatási intézmény a Vajdaságban található.

Az utóbbi napokban számos iskolában, bevásárlóközpontban, idegenforgalmi látványosságnál, hídnál és erőműben volt bombariadó. Ezek mindegyikéről kiderült, hogy hamis riasztás volt.

Alekszandar Vulin belügyminiszter szerint a hamis riasztások célja az, hogy Szerbiát nyomás alatt tartsák. Azt akarják elérni, hogy Szerbia „ne dönthessen önállóan, hanem nyomás alatt és félelemből hozzon döntést, és vezessen be szankciókat Oroszország ellen”.

A belügyminiszter szerint minden fenyegetés azzal kezdődik, hogy „amiért nem szankcionáltátok Oroszországot, ezt meg ezt tesszük majd veletek”. Az elkövetők felkutatása hosszadalmas és drága folyamat, hiszen több százezer szerveren keresztül futtatják át az üzenetet, mielőtt célba érne.

Ana Brnabics szerb miniszterelnök azt mondta: a bombariadókkal külföldről akarnak nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz.

A fenyegetés bizonyosan külföldről érkezett, mert olyan célpontok is szerepeltek benne, amelyek csak külföldről tűnnek vonzó idegenforgalmi központnak

– idézi a szerb miniszterelnököt az MTI.

A belügyminisztérium közölte, hogy a külföldről érkezett fenyegetések mellett szerbiai állampolgárok is küldtek bombafenyegetést, őket elfogták, és pánikkeltés, illetve a rend megzavarása miatt indul ellenük eljárás. Az elfogottak között fiatalkorúak is vannak.

Az orosz-ukrán konfliktus pénteki percről percre közvetítését ide kattintva követheti nyomon .

(Borítókép: Alekszandar Vulin 2021. január 6-án. Fotó: Milos Miskov / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok