Index Vakbarát Hírportál

Csak vicc volt, hogy a magyarokat nem szolgálják ki a horvát étteremben

2022. május 20., péntek 21:09

Csak tréfából írta ki egy horvát étterem azt, hogy Orbán Viktor kijelentése miatt nem szolgálják ki a magyarokat – mondta a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója.

Orbán Viktor egy rádióinterjúban beszélt arról, hogy a magyaroknak is lenne tengerük, ha nem vették volna el. A kijelentéséből kisebb diplomáciai botrány kerekedett Horvátországban, a magyar nagykövetet is bekérették. Eközben egy, a Peljesac-félszigeten található horvát étterem  hirdetőtáblájára azt az üzenetet írták ki, hogy nem szolgálnak ki magyar turistákat a kijelentés miatt

Az utóbbi eset a magyarok közt okozott némi felháborodást, most azonban kiderült, hogy csak egy tréfáról volt szó. Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója ugyanis azt nyilatkozta a Pénzcentrum portál megkeresésére: 

Azok a hírek, melyek szerint a horvát éttermek nem szolgálják ki a magyar vendégeket, egyszerűen tévesek. Az említett étteremnek az a szokása, hogy az étterem előtti táblákon elhelyezett humoros feliratokkal szórakoztatja a vendégeket.

Hozzátette azt is, hogy az étterem előtti táblán (amint az a Facebook-oldalukon is látható) rendszerint közzétesznek efféle üzeneteket, mint például hogy „Van egy remek séfünk, de nem ajánljuk önöknek”, vagy „2ő-t fizetsz, 1-et kapsz”.

Szeretnénk üzenni, hogy a magyar vendégeket Horvátországban továbbra is szívesen látják. Biztosak vagyunk benne, hogy a magyarok ezután is gyönyörű nyári emlékekkel térnek haza Horvátországból.

mondtaIvana Herceg.

Rovatok