Index Vakbarát Hírportál

Hiába kérték, nem maradtak otthon a nők – ostorral verték őket

2022. május 20., péntek 06:04

Egy magas rangú tálib tisztviselő megismételte a csoport még be nem tartott ígéretét, miszerint a lányok újra középiskolába járhatnak, és azt mondta, hogy hamarosan jó híreket fognak közölni, de azt javasolta, hogy a nők jogainak korlátozása ellen tiltakozó nők maradjanak otthon.

Sirajuddin Haqqani, Afganisztán megbízott belügyminisztere és 2016 óta a tálibok társvezető-helyettese, a CNN műsorvezetőjének adott évek óta először nyilvános kamerás interjút.

Márciusban számos ígéret után, hogy a lányok középiskolába járhatnak, a tálibok visszavonták döntésüket, és határozatlan időre elhalasztották azt.

A rezsim ellen tiltakozók a „rossz lányok”

A tálib vezetőt afgán nőkről kérdezték, akik félnek a tálibok uralma alatt elhagyni otthonukat, és a katonai csoport vezetésének elrettentő hatásairól számoltak be. Haqqani erre nevetve azt mondta,

A rosszalkodó nőket otthon tartjuk.

A műsorvezető arra kérte, tisztázza, kiket ért rossz lányok alatt.

Azzal, hogy pajkos nőket mondtam, vicceltem, és azokra a pajkos nőkre utaltam, akiket ellenzékiek irányítanak, hogy megkérdőjelezzék a jelenlegi kormányt.

Haqqani a nők és a munka jövőjével kapcsolatban felvázolta, hogy az iszlám törvények tálib értelmezése és nemzeti, kulturális és hagyományos elvek fogják azt meghatározni.

A saját kereteik között dolgozhatnak

– mondta az afgán belügyminiszter.

Vérdíjat tűztek ki a fejére

Évek óta először beszélt kamerák előtt egy nyugati médiumnak adott interjúban, alig néhány hónappal azután, hogy először mutatkozott a nyilvánosság előtt. A magas rangú és szigorúan titokzatos tisztviselőt az FBI körözi, és az amerikai külügyminisztérium a „különlegesen kijelölt globális terroristák” közé sorolta. A fejére 10 millió dollár vérdíjat tűztek ki.

A lányok oktatásával és a nők jogaival kapcsolatban azt mondta,

Már most is megengedjük a lányoknak, hogy 6. osztályig iskolába járjanak, és e fölött az osztály fölött is folytatódik a munka. Hamarosan jó híreket fognak hallani ebben a kérdésben, ha Isten is úgy akarja.

Pontos időkeretet nem mondott. Haqqani asszisztensei ezután azt mondták, hogy az interjúval nyitni szeretnének az Egyesült Államokkal és a világgal való kapcsolatra.

Ostorral zabolázzák a „rosszalkodó” nőket

Heather Barr, a Human Rights Watch nemzetközi megfigyelőszervezet női jogi részlegének igazgatóhelyettese szerint

A hatalom átvétele óta a nők és lányok állítólagos tiszteletéről nyilatkoztak, de senki sem hitelesen teszi ezt a tálib vezetők közül. Mindennap újabb nők elleni fellépés következett, ami az idő múlásával tovább fokozódott.

A G7-ek külügyminiszterei és az Európai Unió főképviselője a múlt héten a leghatározottabb ellenállásukat fejezték ki a tálibok által a nők és lányok jogai ellen bevezetett növekvő korlátozásokkal szemben. Haqqani a CNN-nek azt mondta, hogy a nemzetközi közösség „ítéletei, vizsgálódásai és döntései egyoldalúak”, hozzátéve, hogy „még mindig az előkészítő szakaszban vagyunk. Alig telt el nyolc hónap azóta, hogy átvettük a kormányt, még nem sikerült normalizálnunk a helyzetet”.

A hatalom átvétele után a tálibok figyelmeztették a nőket, hogy maradjanak otthon, és harcosaik ostorral és botokkal léptek fel a tiltakozók ellen. Az ezt követő hónapokban a közélet nagy részéből kitiltották őket – a médiaszerepléstől kezdve a hosszú, egyedül tett utazásokig. Egy új rendelet a hónap elején kimondta, hogy a nőknek el kell takarniuk az arcukat a nyilvánosság előtt.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok