Index Vakbarát Hírportál

44 szexuális bűncselekmény vádjában áll bíróság elé egy rendőrtiszt

2022. május 28., szombat 05:53

David Carricket, a Metropolitan Police rendőrtisztjét negyvennégy esetben találták bűnösnek, köztük 12 nő esetében emeltek vádat szexuális erőszak, nemi erőszak, valamint kényszerítő és ellenőrző magatartás miatt.

Carrick nyolchetes tárgyalása jövő év február 6-án kezdődik meg a Southwark-i Koronabíróságon, a 2008 és 2010 közötti események vádjaival kapcsolatban – derült ki az Independent beszámolójából.

A férfi 15 vádpontban ártatlannak vallotta magát, köztük nyolc nemi erőszak, két esetben behatolással elkövetett testi sértés, négy esetben szexuális erőszak és öt nő ellen elkövetett nemi erőszak kísérlete miatt.

A vádirat szerint Carrick néhány nőt többszörösen megerőszakolt, szexuálisan bántalmazott és megalázó cselekedetekre kényszerített, egyiküket pedig állítólag bezárta egy lépcső alatti szekrénybe.

2021 októberi letartóztatása előtt a férfi a Parlamenti és Diplomáciai Védelmi Parancsnoksághoz (PaDP) tartozott.

Tisztában vagyunk vele, hogy ezek rendkívül súlyos és aggályos vádak. A vizsgálat előrehaladtával a Független Rendőrségi Magatartási Hivatalához is érkeztek beadványok. A Met Szakmai Szabványügyi Igazgatósága továbbra is fokozott figyelemmel kíséri a fejleményeket, és minden tőle telhető támogatást megad a hertfordshire-i tiszteknek

– nyilatkozta a Met szóvivője.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok