Index Vakbarát Hírportál

Egy túlzsúfolt halászhajó fedélzetén érkeztek a migránsok a román partokhoz

2022. június 2., csütörtök 13:15

A határvédelem fekete-tengeri megfigyelőrendszere csütörtök reggel fél nyolckor észlelte a partokhoz közeledő gyanús vízi járművet. A Törökországból érkező hajó több mint ötven utasa életveszélyben volt.

A Fekete-tengeren átkelt, több mint ötven illegális bevándorlót szállító halászhajót fogott el csütörtökön a román parti őrség Costinesti térségében, a partoktól hat tengeri mérföldnyire – közölte a román határrendőrség.

A határvédelem fekete-tengeri összevont megfigyelőrendszere csütörtök reggel fél nyolckor észlelte a román partokhoz közeledő gyanús vízi járművet. A parti őrség helyszínre küldött egysége megállapította, hogy

a Törökországból érkező, túlzsúfolt halászhajó fedélzetén utazók nem rendelkeztek mentőfelszerelésekkel, és a hajó irányítói sem tapasztalt tengerészek, a jármű több mint ötven utasa pedig emiatt életveszélyben volt.

A hajó elfogására küldött határrendészek feladata így mentőakcióvá nemesedett, amelyben a román tengeri életmentő ügynökség mentőhajója is részt vett. A hajót a konstancai kikötőbe vontatták, az ügyet a város táblabírósága mellett működő ügyészség fogja kivizsgálni.

Rovatok