Index Vakbarát Hírportál

Harminc év után szabadon bocsátják a férfit, aki merényletet kísérelt meg Ronald Reagan ellen

2022. június 2., csütörtök 17:39

Feltétel nélkül helyezik szabadlábra azt a férfit, aki Ronald Reagan amerikai elnök ellen kísérelt meg merényletet 1981-ben. John Hinckley Jr. azt tervezi, szabadon bocsátása után zenei karrierbe kezd.

Harminc év pszichiátriai kezelés után feltétel nélkül szabadon bocsátják júniusban azt a férfit, aki 1981-ben merényletet kísérelt meg Ronald Reagan amerikai elnök ellen – adták hírül bírósági források csütörtökön.

A már szeptemberben meghozott döntés szerint a 67 éves John Hinckley Jr. nem jelent többé veszélyt a társadalomra, ezért június 15-én szabadon távozhat. A férfi – aki azt mondta, zenei karrierbe kezd – köszönetét fejezte ki a döntésért a bíróságnak, valamint azoknak, akik támogatták.

Egy színésznő figyelmét akarta felhívni

Hinckley 1981-ben kísérelt meg merényletet Ronald Reagan akkori amerikai elnök ellen, tettével Jodie Foster színésznő figyelmét akarta felhívni magára, akit a Taxisofőr című filmben látott. A támadás során nemcsak Reagan sebesült meg, hanem három másik ember is, köztük James Brady elnöki szóvivő, aki maradandó sérülést szenvedett.

A férfit a tárgyaláson beszámíthatatlannak nyilvánították, és elmegyógyintézetbe utalták,

ahonnan először 2016-ban helyezték feltételesen, felügyelet mellett szabadlábra. Az akkor született ítélet értelmében a hatóságok korlátozták a Virginia államban letelepedett férfi helyváltoztatási szabadságát, valamint nyomon követték internetes tevékenységét is.

Ha nem egy elnököt próbált volna megölni, már nagyon régen szabadlábra helyezték volna

– szögezte le Paul Friedman bíró szeptemberben.

Rovatok