Index Vakbarát Hírportál

Elítéltek egy kínaiaknak kémkedő észt nőt

2022. június 3., péntek 21:03

Börtönbüntetésre ítéltek egy kémkedéssel vádolt nőt Észtországban, mivel a kínai katonai hírszerzés számára folytatott kémtevékenységet.

Nyolc és fél év börtönre ítéltek egy nőt Észtországban, aki a vádak szerint a kínai katonai hírszerzés számára folytatott kémtevékenységet – közölte az MTI pénteken a balti állam közszolgálati rádiójára hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a 42 éves nő pénzt és egyéb juttatásokat kapott szolgálataiért cserébe. A nőt államellenes bűncselekmények és egy kábítószervétség miatt ítélték el.

A Postimees című helyi napilap úgy tudja, hogy a nő egy már korábban elítélt, ismert észt tengerkutató bűntársa volt. A tudóst 2021 márciusában ítélték három év szabadságvesztésre szintén Kína javára folytatott kémtevékenység miatt. A férfi bevallotta bűnösségét.

Taavi Pern főügyész üdvözölte az ítéletet, mondván, ez jelzésértékű.

Az észt hírszerzés az utóbbi években ismételten figyelmeztetett a kínai kémtevékenység veszélyére a balti államban.

Rovatok