Index Vakbarát Hírportál

Táncoló Putyin és 20 milliós fülbevaló Karin Kneissl esküvőjén

2022. június 4., szombat 05:55

A volt osztrák külügyminiszter ma az egyik leghatalmasabb orosz cég, a Rosznyeft igazgatóságának tagja. Egy egykori KGB-s szerint Kneissl korábban jó ügynökalapanyagnak tűnt.

Az orosz titkosszolgálat beszervezési szándékkal tanulmányozta az 1990-es években Karin Kneissl későbbi osztrák külügyminisztert – állítja egy, az osztrák Der Standard című lapnak adott interjúban Szergej Zsirnov emigrációban élő korábbi KGB-ügynök. A jogász és politológus végzettségű Kneissl 2017 végén lett Ausztria külügyminisztere pártonkívüliként, de a jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjeként.

Hatalmas feltűnést keltett, hogy hivatali idejében, 2018-ban házasságot kötött, és a lakodalmon részt vett Putyin is, aki fel is kérte egy táncra menyasszonyt.

Ezt követően az orosz elnökkel együtt érkezett doni kozák kórus adott ünnepi műsort. Putyin németül búcsúzott el az újdonsült pártól, de előtte egy pár fehérarany, zafírkövekkel díszített fülbevalót adott nekik nászajándékként. 

Az ékszer értékét 50 ezer euróra (19,7 millió forint) becsülték. 

Az osztrák törvények szerint a politikusok nem fogadhatnak el ilyen drága ajándékokat – most erre a jogi véleményre jutottak az osztrák külügyminisztériumban. Fél évvel azután, hogy Kneissl távozott a minisztériumból, heves vita dúlt az tárca és egykori vezetője között az ékszer miatt. A feltárt levelezés alapján arról tájékoztatták Kneisslt, hogy a fülbevalókat nem tarthatja meg, azok az állam tulajdonába kerülnek, ő viszont kölcsön kapja – írja az rtl.hu.

Karin jó jelöltnek tűnt KGB-s szemmel

Zsirnov a Der Standardnak adott interjúban azt állította: amikor az 1990-es évek elején a jóhírű, párizsi Nemzeti Közigazgatási Iskolába járt a KGB embereként, felfigyelt évfolyamtársára, Karin Kneisslre, akiről az a benyomása alakult ki, hogy „jó jelölt lehet arra, hogy a szolgálatunkba vegyük”.

Az orosz férfi azt állítja, jelentést is írt az oroszbarátként ismert – a Rosznyeft olajipari társaság igazgatóságában is helyet foglaló – Kneisslről, amelyben egyebek mellett azt is részletezte, hogy a nő szereti a keringőt – most azt mondta, talán ezért kérte fel őt táncra jóval később, az esküvőn Putyin.

Kneissl viszont azt állítja, hogy semmilyen kapcsolatban nem áll és soha nem is állt semmilyen titkosszolgálattal. Az ex-KGB-s állításait rágalomnak nevezte, amellyel majd a bíróságnak kell foglalkoznia.

(Borítókép: Karin Kneissl. Fotó: Bernd von Jutrczenka / picture alliance / Getty Images)

Rovatok