Óriási visszhangja volt minapi bécsi riportunknak, melyben körbejártuk az osztrák főváros ár- és munkaerőpiaci viszonyait, jobbára a kint élő, illetve dolgozó magyarok szemszögéből nézve. Tömegével érkeztek a levelek, kiegészítve, árnyalva helyszíni tapasztalatainkat. Úgy tűnik, nem véletlenül költöznek honfitársaink a császárvárosba nemcsak itthonról, hanem még Londonból is tömegesen.
Gemütlichkeit.
Könnyen lehet, hogy végső soron itt van a titok nyitja. Az egyetlen szóval nehezen lefordítható, meghatározható bécsi kedélyesség, meghittség, kellemes hangulat, az élhető környezet és az összes hozzászóló mondatainak metszete, közös része: a társadalmi szolidaritás. Ami ugyancsak jócskán belejátszik a jó életérzésbe, és ami idehaza, valljuk be, igencsak hiánycikk.
Tehát nem feltétlenül csak arról van szó, hogy magasabbak a bérek a Lajta túlpartján – persze arról is, hiszen mégiscsak ebből élünk –, hanem jobb az élet minősége.
No de haladjunk sorjában!
Az első levél Csabától érkezett (teljes nevet nem írok, az illetők nem hatalmaztak fel erre), és mindjárt beletenyerelt a közepébe, egy olyan körülményre irányítva a figyelmünket, amely mellett elsiklottunk a Kärntnerstrassén sétálva.
Egyetlen nagyon fontos dolgot hiányolok a cikkéből.
Aki bejelentett munkahelyen dolgozik, az évi 14 alkalommal kap fizetést, azaz van 13. és 14. havi bér. Ha ezt felszorozzuk, akár a pékségben dolgozó hölgy 1200 eurós fizetésével (ami egyébként nagyon kevés), akkor ez kissé más megvilágításba helyezi a megkereshető anyagiakat, otthon és itt Ausztriában is. A munkakörülményekről nem is beszélve. Én Bécstől 150 km-re évi 36 000 eurót keresek szakmunkásként, heti 38,5 órában.
Üdv, Csaba
Hát igen. A tizenharmadik és a tizennegyedik havi fizetés, ami mifelénk nem dívik. Évi 36 000 eurót keres egy szakmunkás, az évi több mint 14 millió forint, abból már ki lehet jönni, még az osztrák árak mellett is. Amelyek – ha okos és tudatos vásárló az ember – nem is olyan magasak.
Mert máris itt a következő levél.
Üdvözletem!
Csak egy észrevételt szeretnék tenni a cikkével kapcsolatban: valóban húzós a félliteres dobozos Gösser 1,15-ért. Ez a normál ára. DE! Szinte havonta van sörakció – de bármilyen árucikkből –, amikor féláron mennek a termékek. A Hofer pedig az utóbbi időben sok terméket féláron kínál hétvégén. Olykor-olykor a banán kilója egy eurónál is olcsóbb. Az Interspar hétvégi sörakciója most dübörög, ha nagy tételben veszi az ember a Gössert – 24 dobozzal –, akkor 47 eurocentre jön ki darabja. Tisztelettel: olvasójuk Felső-Ausztriából, Dávid
Sörkedvelőknek tehát egy tipp: tessék venni egy rekesszel, és akkor 47 eurocentért lehet vedelni a Gösser dobozát.
De még nincs vége, sőt most jön csak a java. Mátyás nevű olvasónk hirtelen felindulásában tegeződve adta elő gondolatait – még azt megelőzően, hogy emigrált volna, ahogy a leveléből kitűnik, még csak játszadozik a gondolattal. De ahogy elnézem, csak idő kérdése az országváltás, ahogy élsakkozónknál, Rapport Ricsinél...
Olvastam az Indexen a cikkedet az ausztriai munkákról. Egy ideje már sokat gondolkoztam rajta, hogy kimenjek dolgozni. Linz mellett van egy barátom, ő segít. A legjobb ajánlatom most ez: 1550 eurót keresnék egy húsüzemben kartonozóként. (Mindenféle német nyelvtudás nélkül). Teljesen bejelentett munka, 13. és 14. havi bér. Egy műszakban, 5:00–13:30-ig. Túlórával, más műszakokban emelkedik ez az összeg. A cég biztosítana napi háromszori étkezést heti öt napban havi 50 euróért. (Reggelire sonka, szendvics, meleg ebéd, uzsonnára pedig egy pár kolbász vagy ilyesmi.)
Ha kérek, tudnak adni munkásszállást, ami a cég sajátja. Havi 200 euró egy egyágyas szoba. Öt emberrel kéne osztozni a konyhán és a fürdőszobán. Egy albérlet a környéken kb. 500 euró (200 ezer forint) mindennel együtt.
A barátom egy 2,5 szobás lakást bérel rezsivel és parkolóval együtt havi 550 euróért.
Mellette én fociznék, ami azt jelenti, hogy 10 hónapra adna a klub havi 400 eurót, ami 12 hónapra elosztva 330 eurót jelent. Kifizetnék az albérletem kaucióját, ami további 1500 euró. Vagyis kb. havi 1850 eurót (740 ezer forint) tudnék megkeresni. Magyarországon – úgy, hogy bankban dolgozom, és pénzügyi szférában, angol nyelvvizsgával, diploma nélkül – keresek havi 272 000 forintot.
Ha csak azt nézzük, hogy kinn – ha nem számoljuk a focit – havi 1000 euróm megmarad, nem is kérdés a választás.
Üdvözlettel, Mátyás
No igen, a foci... De a foci nélkül sem rossz az ajánlat, még ha nem is Bécsbe szól, hanem Linz mellé. Persze Felső-Ausztria sem megvetendő hely.
De nézzük Gergő levelét, ami Bécsből érkezett, és olyannyira releváns, hogy a későbbiekben fel is hívtuk a 37 éves fiatalembert, és készítettünk vele egy interjút. Előbb a levél:
Olvastam a cikkét az Indexen. Bécsben élek a családommal hét éve (előtte 5 év London). Szívesen mesélnék a bécsi önkormányzati lakás témaköréről, lassan négy éve élünk egy ilyenben első beköltözőként, saját fűtött úszómedencével stb. Több magyar barátunk is így lakik, legtöbben el sem hiszik, amikor látják, vagy mesélek róla, hogy ez pontosan milyen, és hogyan működik. Az itteni árak és bérek témája persze érdekes, de messze nem annyira, mint a lakhatási körülmények. És akkor arról nem is beszélve, hogy állami finanszírozásból (Bildungskarenz – afféle fizetett tanulmányi szabadság) lettem lassan négy éve informatikus.
Ha Budapesttel szeretné összehasonlítani Bécset, azt hiszem, nem lenne érdemes, sajnos ég és föld. Keressen meg nyugodtan, ha érdeklik további részletek. Esetleg ami még érdekes lehet: a társasház, amiben lakunk, úgynevezett urban gardening koncepcióban épült, tehát van lehetőség kertészkedésre is. A gyermekeknek van külön játékszoba, az időseknek pedig egy kvázi idősotthon is az egyik épületben. Ha pedig vendég érkezik valakihez, lehetőség van a vendéglakás lefoglalására is. És a »zöld« politika jegyében tudunk foglalni elektromos autót (napi 15 euró), e-kerékpárt, e-teherautót...
Üdv, Gergő
Persze hogy érdekelnek a további részletek, fel is hívtam Gergőt, akinek az elbeszéléséből izgalmas és felettébb tanulságos történet bontakozik ki.
Gergő történelemtanárnak tanult Szombathelyen történelem–könyvtár szakon, és pont akkor végzett, amikor 2008 táján beütött a pénzügyi válság. Már diploma előtt dolgozott a soproni városi könyvtárban havi 50 000 forintért, ami – immár végzett, diplomás könyvtárosként – felszaladt volna 90 000-re. Az már 14 éve sem volt egy fejedelmi fizetés.
Úgyhogy 23 évesen fogta a betyárbútort, és kiment Londonba.
„Én is úgy kezdtem, ahogy a legtöbben: mosogattam, majd barista lettem – emlékszik vissza Gergő az indulásra. – 2010-ben a minimálbért kaptam, ami ötfontos órabért jelentett, egy hónapban megkerestem 1000 fontot. Meglehetősen pocsék körülmények között éltem egy ötszobás házban, egy idegennel aludtam együtt a szobában, havi 350 fontba került ez a szállás.”
Ez valóban nem leányálom, de ebben is segített az állam adó-visszatérítéssel. Londonba beleszeretett ennek ellenére, ami nem csoda, mert a világ talán legizgalmasabb városa. Huszonévesen nem fontos a lakás, gondolta Gergő, amikor bulizik, pubokba jár az ember, és hősünknél sem maradt ki ez az életszakasz. Persze, hiszen még bőven legényember volt.
„Két londoni év elteltével ismerkedtem meg a mostani feleségemmel – folytatja Gergő. – Nyilvánvaló, London családalapításra nem alkalmas környezet. Megfizethetetlenek az ingatlanok, ha nem vagy orvos, ügyvéd vagy bankigazgató, a saját lakás csak álom, de még a bérlése is. Pont a Brexit előtt jöttünk el, a kampányban még ott voltam. Jellemző, hogy a Brexit-pártiak a kampányukat a kelet-európaiak elleni gyűlöletkeltésre építették, bár ez inkább vidéken volt jellemző, minket nem vegzáltak, mert London nagyon is befogadó város. Egy évet egy startupnál is dolgoztam, két orosz srác csinálta, nem volt semmi gond. De gyermekkel nem tudtuk volna elképzelni az életünket Londonban, és hát gyereket akartunk...”
Mivel Gergő Sopronban született, és a rokonság most is ott lakik, logikus módon Bécsre esett a választás. Akkor már sorra jöttek Bécsbe a barátai. A Brexitnek ehhez nincs köze, Bécs egyszerűen jobb, megfizethetőbb hely, családdal nem lehet kigazdálkodni Londont. Továbbá egyéb szempontból sem lehet összehasonlítani a két várost.
Családosként, gyermekkel Bécs egy álom.
Csaba úgy költözött Bécsbe, hogy nem tudta, mit kezdjen magával, a könyvtárosi történészdiplomáját a hajára kenhette. Mivel szerette a komputereket, a webfejlesztésre gondolt. És elkezdte tanulni az úgynevezett Bildungskarenz, egyfajta tanulmányi ösztöndíj segítségével.
„Úgy fizettek, mintha munkanélküli lennék, ez az én esetemben 1000 eurót jelentett havonta. Emellett még lehetett dolgozni is legálisan, 470 eurót kereshettem hozzá úgy, hogy heti egy napot dolgoztam egy raktárban. A bécsi ipari kamara tanulmányi intézménye fizette a képzésemet. Abszolút új területre kerültem, nagyon érdekelt. Magánszorgalomból már korábban is foglalkoztam webdesignnal. A vizsga után két hónapon belül már dolgoztam a Sportradarnál, ez egy sporttal kapcsolatos adatokat gyűjtő vállalkozás, ahogy a nevéből is kitűnik, a szolgáltatásait a fogadóirodák és az újságok is felhasználják. A Sportradar AG egy multinacionális vállalat, amelynek székhelye a svájci St. Gallenben található, és amely, ahogy mondtam, sportadatokat gyűjt és elemez. Rám bízták a Deutsche Telekom sportoldalának fejlesztését.”
Ami a lakhatást illeti, Gergőék családja is minapi cikkünkben megénekelt szociális bérlakásban, egy Gemeindewohnungban kapott bérleményt. Ezek a város által épített lakások, sok ötven-hatvan éves, de például Gergőéké vadonatúj.
„Itt, ahol én lakom, van egy komplexum, a Shopping City Süd mellett, 25 emeletes toronyházakból áll – magyarázza. – A házak tetején úszómedencével, egy erdővel – szó szerint –, mesés környezet. A hatvanas években épültek ezek a tornyok. Én nem egy ilyenben lakom, hanem egy úgynevezett Genossenschaftwohnungban, onnan nem messze, ami valójában egy közös finanszírozású lakást jelent. Egy ingatlanfejlesztő építette, aki kap Bécs városától támogatást, így a lakások egy része Bécs által is finanszírozott. Ezekre pályázni lehet. Legalább két évig kell egy helyen laknia annak, aki pályázhat, mi teljesítettük ezt a feltételt.”
Gergőék rászorulnak, tehát jogosultak, mert hárman vannak, nagyobb élettér kell nekik az eddiginél. A bizonyos Genossenschaftnak van egy önrésze. Gergőnek 4400 eurót (1,7 millió forint) kellett befizetnie, de ezt visszakapják, ha elköltöznek onnan, ez valójában egy kaució. Egyelőre azonban eszük ágában sincs elköltözni. Az önrész kifizetésére egyébként szinte ingyenes, egyszázalékos kamatú hitelt lehet felvenni. Gergő két év után pályázott, két hónapon belül megkapta a jogot, de egy évet kellett várni, mire beköltözhettek, mert akkorra épült fel az ingatlan.
„Ez Bécs 23. kerülete, talán láthatta is a házunkat, amikor a Shopping City Südbe autózott – jegyzi meg újdonsült ismerősöm. – A tizedik emeleten lakunk, panorámakilátás van, ellátunk a schwechati repülőtérig. 72 négyzetméteres a lakás, erkéllyel, havi 700 euró (280 ezer forint) a bér, ebben a mélygarázs és a parkolóhely is benne van, sőt a közös költség, az áram és a távfűtés ára is.”
Gergőék előtte 50 négyzetméteren egy tetőtérben éltek, az sem volt rossz, csak kicsi a családnak. A mostani lakásuk bére piaci áron havi 1400 euró (560 ezer forint) lenne, de az a helyzet, hogy Bécsben az emberek kétharmada valamilyen önkormányzati konstrukcióban oldja meg a lakhatását.
Teljes árat jobbára csak a gazdagok fizetnek, mindenki mást támogat az állam vagy a város. Általában is elmondható, hogy roppant erős a társadalmi szolidaritás.
Gergő fizetése webdesignerként havi 2500 euró, ezt 14-gyel kell megszorozni, így évi 35 000 euró jön ki nettóban, a járulékok, adók levonása után. Ez egy hónapra majdnem 1,2 millió forint. Budapesten luxusnak számítana ez a lakópark, amelyben élnek. Gergő ráadásul home office-ban dolgozik, elküldött egy fotót, ami azt ábrázolja, hogy ül az úszómedencéjük partján, mellette a laptopja... A gyerek óvodás, saját óvodája van a lakóparknak. Az állami óvoda havi 60-70 euróba kerül, a privát 1000 euró lenne havonta, de ebből a város 800-at finanszíroz. Gergőék megengedhetik magunknak a magánóvodát, de csak 200 eurót kell fizetniük a 800-ból, a többit a város állja.
Az energiaárak? Gergőt nem érdekli, csak annyit érzékel, hogy kaptak két hete a várostól egy egyszeri kupont, háztartásonként 150 euró, ezt be lehet váltani az áramszolgáltatónál.
Amióta eljöttem Magyarországról, nem érdekel a rezsi, mert nem kell hogy érdekeljen. Simán ki tudom fizetni, évente rendesen emelik a fizetéseket a cégünknél, az inflációval párhuzamosan vagy annál is jobban.
De még van tovább is. A lakóparban van saját sportcsarnok, be lehet foglalni például kispályás focimeccsekre.
Nem is érzem úgy, hogy külföldön lennék, mert Sopron mellett laknak a szüleim, innen 45 perces autóútra. Most nyaraltunk egy hetet Hévízen. Nem is vagyok valójában emigráns – filozofál.
Ja, és ott a saját fitneszterem szaunával. Mármint a lakóparkban. Nem egy kirívó dolog, mondja Gergő, a városvezetés ehhez is hozzájárul anyagilag.
A sógorom három éve kijött Bécsbe, egy úgynevezett Wiener Jugendwohnhauser nevű konstrukció az, amiben lakik, ez olyan, mint egy ifjúsági szálló, egy kollégium, csak egészen más színvonalon – mondja Gergő. – Edzőterem, szauna is van az épületben, erre a lakásra is lehet pályázni. A sógorom egy ilyenben lakik, 30 négyzetméteres legénylakás, 500 euró havonta a lakbér rezsivel együtt. Könnyedén ki tudja fizetni, mert van munkája.
A kulcsszó a szolidaritás. Gergőt ez teljesen lenyűgözi, odahaza nem ehhez szokott. Hogy ez a módszer miért nem működik Magyarországon? Ez mélyebb elemzést igényelne, de ismerősömnek van egy tippje.
Ezeket a lakásokat, amelyek az otthoni színvonalhoz képest luxusnívót képviselnek, nyilvánvalóan a csókosok, a rokonok, a haverok kapnák, nem a rászorulók – feltételezi Gergő. – Bécsben viszont tényleg azok kapják meg, akik rászorulnak. Ezt – is – jelenti a társadalmi szolidaritás...
Talán egyszer mi is eljutunk ide. Magyarországon...
(Borítókép: Bécs 2008-ban. Fotó: Ulli Michel / Getty Images)