Index Vakbarát Hírportál

Nőttek az átlagbérek Csehországban

2022. június 7., kedd 12:34 | aznap frissítve

Átszámítva átlagosan már több mint 600 ezer forintot keresnek a Csehországban dolgozók.

Az idei első negyedévben éves szinten 7,2 százalékkal 37 929 koronára (606 864 forint) emelkedtek az átlagos havi bérek Csehországban – írta meg az MTI a Cseh Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.

Ezt azt jelenti, hogy az alkalmazottak átlagban 2533 koronával (40 528 forint) kaptak többet havonta, mint egy éve. Azonban az inflációs adatokat figyelembe véve az első negyedévben a csehországi átlagbérek értéke 3,6 százalékkal csökkent. A fogyasztói árnövekedés ugyanis az első három hónapban 11,2 százalékos volt.

Pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye az, hogy a magas infláció az egész idei évben rontani fogja az átlagbérek értékét még azok növekedése mellett is.

Az előzetes számítások azt jelzik, hogy az infláció negatív hatása a bérekre a második negyedévben még nagyobb lesz.

A kiskereskedelmi forgalom és a GDP is nőtt

Áprilisban 6,2 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése a márciusi 5,7 százalékkal szemben. Havi összehasonlításban az áprilisi kiskereskedelem 0,1 százalékkal nőtt márciushoz képest.

Az első negyedévben a cseh GDP 4,8 százalékkal nőtt. A legutóbbi előrejelzések szerint ez a növekedési ütem az év következő részében mérséklődik. A várakozások szerint az egész évi GDP-növekedés 2 százalék körül alakul a tavalyi 3,3 százalék után.

Rovatok