Index Vakbarát Hírportál

Osztálykirándulásnak indult, helikopterrel mentették ki őket az Alpokból

2022. június 8., szerda 20:41

Osztálykiránduláson részt vevő gyerekeket és tanárokat kellett kimenteni az Alpokból.

Az ausztriai hatóságok közölték, hogy több mint száz diákot és tanárt kellett kimenteni egy Alpokban lévő veszélyes hegygerincről – számolt be az Euronews.

Az osztálykiránduláson részt vevők éppen a a Walmendinger Horn csúcsára tartottak, amikor bajba kerültek. A tanárok állítólag egy olyan online útmutatót használtak, amely egy jelöletlen és nehéz ösvényre irányította őket.

A hatóságok szerint az útvonal olyan szakaszokat is tartalmaz, amelyekhez hegymászó felszerelésre és alpesi tapasztalatra volna szükség.

Már éppen vissza akartak fordulni, amikor két diák megcsúszott az esőben és könnyebb sérüléseket szenvedett – tette hozzá a rendőrség. Egy tanár ekkor döntött úgy, hogy hívja a mentőket.

Helikopterrel jött a segítség

A németországi Ludwigshafenből összesen 99 diákot – 12 és 14 év közöttieket – és 8 tanárt mentettek ki helikopterkötelek segítségével.

Több diák kimerült, kihűlt, átázott és teljesen kétségbeesett volt

– állt a közleményben.

A nyugati Vorarlberg tartomány rendőrségének közlése szerint több mint 60 mentő – köztük a helyi polgármester – vett részt a kedd esti mentőakcióban.

Rovatok