Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a legnagyobb brutalista

2022. június 8., szerda 11:02

Nyolcvanhét évesen elhunyt Matthias Szauer nemzetközileg ismert burgenlandi építész, a Magyarországgal határos osztrák tartomány épített arculatának egyik meghatározó alakja, a késő modern brutalista építészeti stílus egyik legjelentősebb képviselője.

Az építész halálát Hans Peter Doskozil tartományi kormányzó jelentette be kedden, hangsúlyozva, hogy Szauer „a burgenlandi és a határokon túli építészet meghatározó alakja” volt, „óriási érdemeket” szerzett az építészetben és a kelet-ausztriai tartomány szolgálatában. Szavai szerint 500 megvalósult tervével az építész „egyike azoknak, akik meghatározták Burgenland arculatát” − közölte az MTI. 

Szauer a magyar határ melletti Fülesen (Nikitsch) született 1935-ben, Bécsben járt gimnáziumba, 1959-től a Bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult építészetet. Mexikói és amerikai tanulmányútjai során kapcsolatokat ápolt olyan Bauhaus-építészekkel, mint Walter Gropius és Ludwig Mies van der Rohe, akiknek hatása érződik a Szauer tervezte nyersbeton épületeken is. 1972 óta tagja – és éveken át a vezetője – volt a Burgenlandi Művészcsoportnak.

A nevéhez fűződő számos burgenlandi középület közül kiemelkedik a kismartoni Haydn-konzervatórium, a Bundesländerhof multifunkcionális központ, a kulturális központ, a güssingi kulturális központ, a kismartoni iskola- és sportcentrum, a kismartoni irgalmas rendi kórház átalakítása, a jelenleg védelem alá helyezés alatt álló felsőőri súlyponti kórház, több iskola.

Építészeti terveit Szauer még életében a Bécsi Építészeti Központra hagyta. A burgenlandi brutalizmus jeles alakját június 15-én helyezik végső nyugalomra lakhelyén, a Kismarton melletti Nagyhöflányban (Großhöflein).

Rovatok