Index Vakbarát Hírportál

Részben bűnösnek vallották magukat az ukrán oldalon harcolt és elfogott britek

2022. június 8., szerda 20:03

A már hosszabb ideje Ukrajnában élő britek mellett egy marokkói fiatalember ügyét is tárgyalják a szakadár Donyecki Népköztársaságban.

A Ria Novosztyi oroszhírügynökség beszámolója szerint tárgyalásukon részben elismerték bűnösségüket, például a terroristaakciókban való részvételt. Emellett elismerték, hogy a hatalom erőszakos megszerzésére irányuló cselekményekben is részt vettek, amelyek büntetési tétele 12–20 év között bármi lehet, de a Donyecki Népköztársaságban nem törölték el a halálbüntetést, így háborús időkben ez sem kizárt.

A két brit, Aiden Aslin, Newarkból és Shaun Pinner Bedfordshire-ből érkezett már évekkel ezelőtt Ukrajnába. Mindketten Mariupolban harcoltak az ukrán hadsereg tagjaiként a város védői között. A 28 éves Aslin korábban idősotthonban volt ápoló, majd 2018-ban tengerészgyalogos lett az ukrán hadseregben és állampolgárságért folyamadott, menyasszonya is ukrán.

A 48 éves Pinner is 2018 óta él Ukrajnában, felesége is ukrán. Előzőleg kilenc éven át szolgált a brit hadseregben. Családja a szigetországban azt mondta a SkyNewsnak, hogy Pinner „nem önkéntes, nem zsoldos, hanem az ukrán hadsereg hivatásos állományának tagja”. Velük együtt állt bíróság elé a marokkói Szaudun Brahim is.

Jelentések szerint a britek kiszabadítása érdekében a londoni külügyminisztérium együttműködik az ukrán kormánnyal. Értesülések szerint van egy harmadik brit is a szakadárok fogságában. Andrew Hillről csak annyit tudni, hogy Mikolajiv térségében került fogságba.

Mariupol védői is a szakadárok fogságában vannak

Május második felében az ukrán hadvezetés úgy döntött, hogy parancsot ad a tengerparti kikötővárosban található hatalmas acélgyár, az Azovsztal védőinek a megadásra, az életben maradtak kimentésére. Több hónapon át elkeseredett harcokban védték a várost, majd az acélművet a katonák, köztük a hírhedt Azov-ezred tagjai.

Az orosz védelmi tárca jelentette be, hogy az Azovsztalnál tűzszünet lépett életbe, az orosz erők zöldfolyosót nyitottak, hogy a sebesült ukrán katonákat a Moszkva-barát, szakadár Donyecki Népköztársaság által ellenőrzött területen lévő Novoazovszk település egyik egészségügyi intézményébe szállítsák.

A fegyverletétel napokon át tartott, sorra jöttek elő a földalatti rejtekhelyekről a terület védői. Több mint kétezer ember adta meg magát a szakadároknak.  Mivel azonban az Azov-ezred tagjait a legkegyetlenebb katonáknak tartják az oroszok, ezért várhatóan bírósági tárgyalásukon komoly büntetések kiszabása várható. 

A dolog nem jól néz ki. Néhány napja  az önhatalmúlag kikiáltott donyecki „népköztársaság” igazságügyi minisztere azt mondta, hogy az Azov-ezred tagjaira, az általuk elkövetett bűncselekmények miatt

a legsúlyosabb büntetés szabható ki: a halálbüntetés.

Mint mondta, a hadifoglyok a „Donyecki Népköztársaság” területén vannak, köztük a mariupoli Azovsztal acélművekben elfogott 2300 harcos is. Az Azov-ezredet terrorszervezetnek tekintik, és tagjai ellen bűntetőeljárást indítanak. Ugyan a kijevi vezetés felajánlotta, hogy az Azovsztalban fogságba esetteket kicserélnék orosz hadifoglyokra, azonban Moszkva jelezte, hogy az ukrán harcosokat mindenképpen bíróság elé állítják.

(Borítókép: Ukrán katonák evakuálása az Azovstal acélgyárából 2022. május 17-én. Fotó: Russian Defense Ministry/Handout/Anadolu Agency via Getty Images)

Rovatok