Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mikortól nem lehet az EU-ban benzines és dízeles új autót venni

2022. június 9., csütörtök 11:52

A klímavédelem szempontjából fontos reform bevezetésére várni kell a politikai megosztottság miatt.

Az Európai Parlament (EP) tagjai plenáris ülésen vitatták meg és szavaztak a Fit for 55 klímavédelmi csomagról, amelynek célja az Európai Unió károsanyag-kibocsátásának legalább 55 százalékos csökkentése 2030-ig – írja a hvg.hu. Az uniós képviselők a csomag részeként elfogadták, hogy 2035-től az EU országaiban csak olyan új autóhoz lehessen hozzájutni, amely elektromos hajtású; ez azt jelenti, hogy 13 év múlva már csak használt benzines és dízeles járműveket forgalmazhatnak. 

Ugyanakkor az említett csomag egyik legjelentősebb eleme, a károsanyag-kibocsátás kereskedelmének reformja nem ment át a szavazáson, mivel a baloldali és zöld képviselők szerint a kompromisszumos javaslat nem volt elég nagyratörő, míg a radikális jobboldal szerint pont túlzottan is az volt, így

végül egyik fél sem támogatta.

A lap szerint a javaslat leszavazása súlyos fennakadást okoz annak a tervnek a végrehajtásában, hogy az unió 2050-re klímasemlegessé válhasson. Ezt nehezíti az is, hogy a klímavédelmi csomag elemei közül a mostani szavazáson nem támogatták azt sem, hogy vámot vessenek ki az EU-n kívülről érkező, nagy szén-dioxid-kibocsátással gyártott termékekre.

Megjegyezték, hogy a légi közlekedésben használt üzemanyagok és károsanyag-kibocsátás, a robbanómotorok kivezetése és az elektromos autók gyártása, valamint az erdősítés és a környezetbarát mezőgazdaság kérdésében viszont megegyezés született, és ezeket támogatta az EP. 

(Borítókép: Luke Sharrett / Bloomberg / Getty Images) 

Rovatok