Index Vakbarát Hírportál

Három új tagot és új elnököt is választott a román alkotmánybíróság

2022. június 11., szombat 19:03

A román alkotmánybíróság tagjainak mandátuma kilenc évre szól. A testületbe háromévente nevezhet ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az államfő.

Letette a hivatali esküt a román alkotmánybíróság három új tagja Klaus Iohannis államfő előtt, a részben megújult testület pedig új elnököt is választott szombaton Marian Enache személyében.

Az alkotmánybíróság annak részleges megújulásakor háromévente elnököt is választ a régi tagok közül a következő három évre. A most elnökké választott Enache 2016-ban a szenátus jelöltjeként, a Szociáldemokrata Párt támogatásával került az alkotmánybíróságba.

Mivel a román alkotmánybíróság határozatai megfellebbezhetetlenek, a román pártok gyakran viszik egymással folytatott politikai vitáikat az alkotmánybíróság elé, amely ily módon számos politikai konfliktus végkimenetelét határozta meg.

A jászvásári (iași) születésű, 68 éves jogász a rendszerváltás előtt ügyvédként tevékenykedett, 1990-től 1992-ig a Nemzeti Megmentési Front képviselőjeként Románia első szabadon választott, az új alkotmányt is megalkotó parlamentjének alelnöke volt. 1993-ban Ion Iliescu államfő rövid időre elnöki tanácsossá nevezte ki, majd nagyköveti megbízást kapott: Románia moldovai külképviseletét vezette 1996-ig.

Enache a volt szociáldemokrata házelnök Valer Dorneanut váltja az alkotmánybíróság élén – írja az MTI.

Rovatok