Index Vakbarát Hírportál

Navracsics Tibor: Az Európai Bizottság nyitott a partnerségi megállapodásra

2022. június 17., péntek 13:38

Az Európai Bizottság nyitott egyrészt az operatív programok finanszírozását lehetővé tevő partnerségi megállapodás megkötésére, másrészt pedig a koronavírus-járvány gazdasági hatásait ellensúlyozni kívánó helyreállítási alappal kapcsolatban – mondta Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter.

Navracsics Tibor brüsszeli látogatásnak az volt a célja, hogy felvegye a kapcsolatot a bizottság illetékes tisztségviselőivel. Mint mondta, mindkét ügyben van esély arra, hogy a felek az év végéig megállapodást kössenek, és megérkezzenek az első uniós források az operatív programok finanszírozására és a koronavírus által okozott gazdasági visszaesés helyreállítására.

Az operatív programokra vonatkozóan a tárgyalások szakértői szinten is jól haladnak, a helyreállítási alap terén a magyar kormány mindig is készen állt a kompromisszumra.

Hozzátette, hogy ezen a téren

a bizottság esetében vannak olyan elvárások ahol tisztázni kell, hogy egészen pontosan mire gondolnak.

 

Navracsics Tibor elmondta, hogy a közbeszerzésekkel és a korrupcióval kapcsolatban több esetben arról van szó, hogy a statisztikai adatok nem egyeznek, ezeket kell összehangolni. Példaként említette, hogy a testület korábban kifogásolta, hogy a közbeszerzési eljárásoknál túl nagy az aránya azoknak az eseteknek, ahol csak egy ajánlattévő van.

A mi adataink szerint viszont ez a szám az uniós átlag körül van, vagy adott esetekben alatta

– mondta és hozzátette, a kormány jogszabály-változtatást tervez annak érdekében, hogy ezt az arányt még lejjebb lehessen szorítani.

A miniszter arra is kitért, hogy a korrupciós bűncselekményeknél vannak olyan területek, amelyekről a bizottság úgy gondolja, hogy külön kéne szabályozni, pedig ezeket már más tényállások alapján büntetik. Az egyik uniós tisztségviselő azt szorgalmazza, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, míg maga a főügyész, Laura Codruta Kövesi nemrég arról beszélt, hogy kiválóan működik együtt a magyar hatóságokkal.

Navracsics Tibor azt is elmondta, hogy a bizottsággal történő megbeszéléseikor „kifejezetten politikai feltételekkel nem találkozott”, de politikai világnézettől függően vannak együttműködőbb és kevésbé együttműködő biztosok.

(MTI)

Rovatok