Index Vakbarát Hírportál

Elrendelték Julian Assange kiadatását

2022. június 17., péntek 12:30

Priti Patel brit belügyminiszter jóváhagyta Julian Assange-nak, a WikiLeaks alapítójának kiadatását az Egyesült Államok részére.

Egy londoni bíróság idén áprilisban döntött Assange kiadatásáról, azt a döntést azonban még a brit belügyminisztériumnak is jóvá kellett hagynia.

pénteken ez meg is történt, a miniszter aláírta a kiadatásról szóló határozatot.

A WikiLeaks-alapítónak azonban még joga van a kiadatásáról szóló döntés ellen fellebbezni, vagyis most rögtön még semmiképp sem fogják átszállítani Amerikába.

A kémkedéssel gyanúsított ausztrál férfit már közel egy évtizede tartják fogva Londonban. Az Egyesült Államok hivatalosan 2019-ben emelt vádat ellene amiatt, hogy több százezer oldalnyi titkosított dokumentumot hozott nyilvánosságra. Kiadatása esetén az Egyesült Államokban akár 175 évnyi börtönbüntetésre is ítélhetnék. 

Reagált a WikiLeaks 

A WikiLeaks a belügyminiszteri döntésre reagálva azt írta, hogy „a sajtószabadság és a brit demokrácia számára sötét nap a mai”.

Bárkinek, aki ebben az országban tiszteli a véleményszabadságot, mélyen szégyellnie kell magát amiatt, hogy a belügyminiszter jóváhagyta Julian Assange kiadatását annak az Egyesült Államoknak, amely korábban megpróbálta meggyilkoltatni őt

– írták, hozzátéve azt is, hogy a mai nappal ennek ellenére sem érvéget a küzdelem, új jogi csatát kezdenek az alapítójuk szabadságáért.

Julian szabadsága mindannyiunk szabadságához kötődik. Küzdeni fogunk azért, hogy Julian visszatérhessen a családjához és mindannyian visszaszerezzük a szabad véleménynyilvánítás jogát

– fogalmaztak a WikiLeaks közleményében. 

Rovatok