Index Vakbarát Hírportál

Egy brit férfi 92 éves korában érettségizett le

2022. június 22., szerda 11:56

Derek Skipper a legidősebb ember Nagy-Britanniában, aki sikeresen tette le az érettségi vizsgákat.

Derek Skipper, a kétgyermekes apuka a Cambridge melletti Comberton Village College-ban vizsgázott le – írja a Metro. A felkészülés alatt a matematikai készségek mellett az internethasználatot is elsajátította, főleg a YouTube-ét, mert a felkészülés oroszlánrészét ott végezte el. 

Nyilvánvalóan egy kicsit lassabb voltam a vizsgán, mivel időnként kikapcsoltam, az agyam egy-két percre leállt

– mondta a férfi, aki hozzátette, hogy több bonyolult kérdésre nem tudott válaszolni, mert kifutott az időből. 

„Van egy barátunk, aki most 19 éves, háromszor is megbukott a matekérettségin. Neki akartam segíteni azzal, hogy megmutatom, én is le tudom tenni a vizsgákat” – mondta Skipper, aki a második világháború alatt csak egy napot hagyott ki az iskolából. Bár később sikeresen teljesítette az érettségivel egyenértékű vizsgákat, most érettségizett le „hivatalosan”. 

Még mindig volt sok minden, amit vagy teljesen elfelejtettem, vagy nem tanultunk meg annak idején

– mondta a férfi, aki a Zoomon keresztül tette le a vizsgát. Mivel már gyenge a látása, ezért egy külön nagyítót biztosítottak neki a vizsgákhoz. 

„Derek volt a legjobb tanuló az osztályban. Ő az első 92 éves, akit tanítottam, a legidősebb diákom mostanáig 74 éves volt” – nyilatkozta a férfi egyik oktatója, Shane Day.

Rovatok