Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták, életfogytiglant is kaphat a nő, aki a szederbokorban hagyta újszülött gyerekét

2022. június 25., szombat 06:01

Letartóztatták azt a 31 éves horvát nőt, aki múlt szerdán a márfai szőlőhegyen munka közben megszülte gyermekét, majd magára hagyta.

A nő a bíróság szerint titkolta terhességét. Amikor vérezni kezdett, épp alkalmi mezőgazdasági munkát végzett, ekkor elvonult egy bokros részre megszülni a kislányát, majd visszament dolgozni. Társai látták, hogy a nő vérzik, ezért értesítették a horvát mentőket, akik az eszéki kórházba szállították őt.  

A kórházban kiderült, hogy nemrég szült, így a horvát hatóságok értesítették a magyar rendőröket, akik egy szederbokorban megtalálták az újszülött gyereket. Egy teljes napig volt a szabad ég alatt. Amikor rátaláltak, még élt, ám kihűlt, kiszáradt, és a vércukorszintje is alacsony volt. Később a kórházban életét vesztette.

A nőt múlt héten kiengedték a kórházból. Amikor csütörtökön a beremendi határátkelőhelyen át akart jönni Magyarországra, a rendőrök elfogták. Tehát a korábbi hírekkel ellentétben mégsem a horvát hatóságok adták ki Magyarországnak. Ezután elvitték a fogdába és pénteken letartóztatták.

Feltehető, hogy letartóztatása nélkül, megszökve kivonná magát az eljárás alól. Ezért elrendelte a bíróság a letartóztatását egy hónap időtartamra

– nyilatkozta Barkaszi Attila, a pécsi törvényszék sajtószóvivője pénteken az RTL Híradónak.

A nő a tárgyalóteremben nem szólt semmit, csendben várta a döntést. A szakértők megvizsgálják majd, hogy beszámítható-e, de akár életfogytiglant is kaphat. 

Rovatok