Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Be kell köszöntenie a békének!

2022. június 29., szerda 17:30

Szerdán Madridban vette kezdetét a NATO-csúcstalálkozó első napja, ahol többek között Orbán Viktor is megjelent. A miniszterelnök a találkozót követően nem sokkal Facebook-oldalán posztolt az eseményről, amelyben hangsúlyozta, hogy Magyarország a béke pártján áll.

Amint megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök a NATO-csúcstalálkozó hivatalos kezdete előtt, szerda reggel tárgyalt Andrés Pastranával, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI elnökével Madridban.

Az első nap zárását követően Orbán Viktor a helyszínről jelentkezett be egy rövid videóval a NATO csúcstalálkozójáról, ahol olyan égető kérdések voltak napirenden, mint az egyre romló ukrán háborús helyzet, az élelmiszerválság, a háborús infláció és a fenyegető háborús gazdasági válság.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország álláspontja és érdekei egyértelműek:

Ebből a háborúból nekünk ki kell maradni.

Amint azt a miniszterelnök hangsúlyozta, a NATO egy védelmi szervezet, ezért fontos, hogy a NATO se sodródjon bele a háborúba.

Ezzel szemben arról számoltunk be nemrég, hogy az Egyesült Államok jelentősen növeli katonai jelenlétét Európában. A dél-spanyolországi Rota katonai bázisán állomásozó hadihajók számát négyről hatra növelik, további két új generációs F–35-ös vadászbombázót küldenek a brit Lakenheathbe, és állandó katonai bázist létesítenek Lengyelországban – sorolta az amerikai elnök, majd utalt arra, hogy az Egyesült Államok az év elején húszezerrel növelte katonai erejét Európában, ezzel százezerre emelkedett az amerikai katonák száma a térségben.

Az esemény házigazdája, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök arról beszélt, hogy az új NATO-stratégiában Oroszország már mint a legfőbb ellenség fog megjelenni, noha nemrég még stratégiai partnerséget ajánlottak Moszkvának.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök 2022. június 28-án Madridban. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)

Rovatok