Index Vakbarát Hírportál

Az összes koronavírus ellen védelmet nyújtana a Pfizer következő vakcinája

2022. június 30., csütörtök 12:22

A német vállalat nemrég jelentette be, hogy az év második felében a Pfizer és a BioNTech megkezdi a következő generációs, a koronavírusok széles köre ellen védő oltások embereken történő tesztelését. A jelenlegi mechanizmusokon túl a vállalatok olyan, T-sejteket erősítő oltáson dolgoznak, amely megelőzné a súlyos megbetegedések kialakulását, valamint a különböző variánsok ellen is használna – írja a Reuters.

A BioNTech elsődleges célja, hogy a vakcina a különböző variánsok ellen mind tartós védelmet nyújtson. Az eddig használatos vakcinák fejlesztéséről a partnercéggel tárgyalnak a szabályozó hatóságok. Azért van szükség az oltások folyamatos fejlesztésére, mert a különböző variánsok már eljutottak odáig, hogy megkerüljék a vakcinák által nyújtott védelmet, valamint az ember immunrendszerének memóriája is rövidebb lett. Emiatt lendül fel a járvány időről időre az egész világban. 

A német vállalat ezentúl egy olyan precíziós antibiotikum előállításán is dolgozik, amely hatékonynak bizonyulhat a jelenlegi gyógyszeres kezelésekkel szemben rezisztens szuperbaktériumok elpusztításában. A kutatások és fejlesztések alatt a BioNTech a tavaly októberben felvásárolt PhagoMed technológiáját alkalmazza. A bécsi székhelyű vállalat korábban a baktériumölő vírusok által előállított enzimekkel foglalkozott, amelyek képesek áttörni a baktériumok sejtfalát. 

Egyre nagyobb problémát okoznak a gyógyszerrezisztens baktériumok, ami az antibiotikum túlzott használatából, illetve az antibiotikum-gyártás alatt a környezetbe jutó szivárgásból következik. Bizonyos kutatók szerint évente közel 70 ezer ember hal meg az Egyesült Államokban és az Európai Unióban az antibiotikum-rezisztens fertőzések miatt. 

Rovatok