Index Vakbarát Hírportál

Református elemi iskola épül Marosvásárhelyen

2022. július 1., péntek 21:51

Megkapta az építkezési engedélyt az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK), hogy elemi iskolát építhessen Marosvásárhelyen a volt Baross Gábor (jelenlegi Horea) utcában, az egykori zsidó, majd 4-es számú Általános Iskola helyén. Az ünnepélyes alapkőletételre pénteken került sor – írja az MTI.

Az ünnepségen helyi és megyei politikusok, iskolaigazgatók is részt vettek az egyházkerület marosvásárhelyi tagjai mellett. Kató Béla, az EREK püspöke köszöntőbeszédében kifejtette: a református egyház a megalapítása óta iskolákat épített és tartott fenn, mert kiemelten fontosnak tekinti a gyermekek és fiatalok nevelését.  

Felidézte: 1908-ban is Marosvásárhelyen tartották az egyházkerületi közgyűlést, akkor tették le a református kollégium új szárnyának alapkövét. A közgyűlési tagok most részt vehettek a református elemi iskola alapkövének letételén.

Nem véletlen, hogy sok keresés után épp a zsidó hitközség volt iskoláját, területét tudtuk megvásárolni, és ide fogjuk építeni az iskolát, biztosítva a folytonosságot. Iskola fog itt működni, hogy emlékeztessen mindarra, ami a zsidó hitközséggel történt, hogy az soha meg ne ismétlődhessen. Meggyőződésem, hogy református egyházunk csak úgy maradhat fenn, ha iskolákat épít és tart fenn, ha odafigyel a jövő nemzedékre

– mondta Kató Béla.

Hozzátette: a református oktatás soha nem volt diszkriminatív, a református kollégiumokban helyet kapnak más nemzetiségű és vallású diákok is. Az új iskolában 15 osztályterem lesz, és helyet kapnak benne a Református Kollégium, valamint a Bolyai Farkas Gimnázium kis diákjai is.

A magyar kormány támogatásával épülő új tanintézmény a tervek szerint 2023 szeptemberéig készülhet el, az EREK reményei szerint már jövő ősszel az új épületben kezdhetik a diákok a tanévet.

Rovatok