Index Vakbarát Hírportál

Meghalt egy 18 hónapos csecsemő, mert csak gyümölccsel és zöldséggel etették

2022. július 2., szombat 21:07

Gyilkosság miatt elítéltek egy 38 éves amerikai édesanyát, akinek a 18 hónapos csecsemője azért halt meg, mert csak nyers zöldséggel és gyümölccsel etette őt.

A 18 hónapos, Ezra névre keresztelt csecsemő még 2019 szeptemberében halt meg, ezt követően az édesanyával szemben emberölés miatt emeltek vádat. Az eljárás során a bíróság megállapította, hogy a vegán édesanya nem biztosította a megfelelő ellátást a gyermekének, mivel csak nyers gyümölcsöt és zöldséget adott neki.

Olyan döntést hozott, amellyel megölte a gyermeket. A büszkesége Ezra életébe került

– mondta az ügyben eljáró egyik szakértő a Daily Mirror szerint

A bűnügyi eljárásban megállapították, hogy a másfél éves csecsemő súlya 7,7 kiló volt a halálakor, holott egy ilyen korú csecsemő súlya átlagosan 10,9 kilogramm szokott lenni. A nő a kihallgatáson azt állította, hogy szoptatta a gyermekét, a csecsemő boncolásakor azonban azt állapították meg, hogy a kiskorúnak a nem megfelelő táplálkozás okozta a halálát.

A bíróság most kimondta a nő bűnösségét, a büntetésről pedig július 25-én hoz döntést a törvényszék.

Ezenkívül a gyermek halála miatt, gondatlanságból elkövetett emberölés jogcímén vádat emeltek a 33 éves édesapa ellen is. Ráadásul a nő ellen folytatott eljárásban az is felmerült, hogy a pár nemcsak a másfél éves gyermeket, hanem három másik (3, 5 és 11 éves) gyermekét is elhanyagolhatta, és visszaéléseket követhettek el velük szemben, vagyis elképzelhető, hogy a férfi elleni eljárással sem ér véget az ügy.

A Mirror felhívta a figyelmet arra, hogy a dietetikusok szerint a gyermeknek változatos, többek közt gyümölcsökből, zöldségekből, gabonatermékekből, tejtermékekből és számos fehérjeforrásból álló étrendre lenne szükségük. Mindemellett a vegán étrend alkalmazása sem kizárt náluk, de abban az esetben külön oda kell figyelni arra, hogy minden szükséges tápanyaghoz hozzájussanak a gyermekek. 

Rovatok